Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
Tanulmány Néma úrvacsorázás, avagy vegye ön e bort! Fekete Csaba E ' nekszóval vagy némán úrvacsorázzunk? Magyar protestáns múltunkat és jelenbeli gyakorlatunkat vizsgálva nem mindig bukkanunk meggyőző válaszra. Gyakorta vegyül a teológiai megközelítéssel (mellérendelődik) a megszokás (népszokás), a korhoz kötött szemlélet. Például a 19. század divatos eszméi, közöttük a kultúrprotestantizmus.1 A korhoz kötött vonások lehámozása gyakori mulasztás a tovább élő sablonok közepette, noha örökletesen reformátorokra, hitvalló őseinkre meg az írásra hivatkozunk. írásszerűek-e és reformátusok-e szertartásaink? Példázza mindezt az úrvacsorázás közben szokásos igemondás néhány elfeledett vagy nem tudatosított mozzanata, eredete és az énekléssel való összefüggése. Mitrovics Gyula (1841-1903) liturgika előadásainak egy részlete (tanítványai ezt hallgatták, a szakirodalmat olvasók ebből tanulhattak) igen Lásd TÓKÉCZKI LÁSZLÓ eszméltető írását: Reformátusok l^apja, 1998. november 1. Melléklet, [L] p. A 19. századi jelenségek között felsorakozik a liberalizmus, racionalizmus, és több más irányzat, amely részben a kóros szekularizálódás, részben a nagykorúnak vélt ember istentelen- ségét és embertelenségét leplezi. Vannak bölcseleti, gazdasági és erkölcsi leágazásai. Sajátosan kapcsolódik az emberiség kétségtelen, de egyáltalán nem problémátlan haladásához, a tudományos, méginkább a technikai szint emelkedéséhez. A válaszreakciók és ellenmozgalmak (mint a fundamentalizmus és okkultizmus) sem függetlenek e folyamattól. Közkeletű fogalmak értelmezése sem, mint kálvini^mus, pieti^mus. Mindez hatott a sákramentumok értelmezésére és egyházunk úrvacsorái szokásaira. Valós problémát érintett reprezentatív kiadványában NÉMET PÁL, egyben számos példát kínált a gyakran mellőzött önmérsékletre: Theologiai Szemle, 1998. 322-324. p. Ugyanakkor sokak, így az egyik recenzens pietizmus fogalma elavult: Szabó Aladár óta még mindig nem köztudott, hogy a református egyházban volt egy korábbi angolszáz eredetű, a puritánizmussal és a coccejanizmussal, de még a németalföldi orthodoxiával is összefüggő pietizmus. A Halle és Jena felől érkező hatás alig, illetve csak a hazai evangélikus egyházban érvényesült. Mindezeknek a szentségek teológiájára való hatását itt nem vizsgálom, de megemlítését nem mellőzhetem.
