Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - RECENZIÓK - Balogh Judit: Tóth, István György (edidit): Litterae missionarium de Hungaria et Transilvania, 1572-1717. I.
Recenziók 121 ő tevékenységük elsősorban nem a magyarlakta területeket érintette, nem voltak „otthon” a helyi viszonyokat illetően. Leveleikben sok a toposz, a sommás megállapítás, az eretnekségek és szektás elhajlásokat illetően. Nagy nehézséget jelent számukra az is, hogy nem ismerik a nyelvet, és szükségük van olyan kísérőre, aki tolmácsolhat, valamint tájékoztathat a viszonyokról. Az ő jelentéseik java része inkább a misszióban dolgozók egyfajta szubkultúrájáról, egymás közötti kapcsolataikról ad jó képet. Néhány egészen téves értesülés is jelen van ezek között a jelentések között, például Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel kapcsolatban. Az általuk írott levelek főképpen a belső ellentétekről számolnak be, a hatalmi harcokról és az illetékességi körökkel kapcsolatos differenciákról. A helyi viszonyokat, valamint a törököket is jól ismerő obszerváns ferencesek némi helyzeti előnyben voltak a később a hódoltságba érkezett világi papokkal, egyéb misszionáriusokkal szemben. A közöttük létezett villongásokról és nézeteltérésekről, gyakorta kölcsönös kiátkozástól sem mentes egymás mellett élésről szólnak, remek képet adva a kor hangulatáról, a hódoltságban tevékenykedőkről, az egyházi hierarchia működési mechanizmusairól. A leveleknek ez a csoportja, habár csupán érintőlegesen számol be a valós magyar viszonyokról, mégis nagyon sok olyan momentumot tartalmaz, ami jellemzőnek tekinthető a misszionáriusok gondolkodásmódjára, arra, hogy miket tekintettek fontosnak egy-egy vizitáció során, hogy mire figyeltek, és mi alapján döntötték el azt, hogy vajon mennyire tartotta meg az illető közösség a katolikus hitét. A sokszor egymásnak felrótt bűnök, mint például a szerzetesek világi ruhában járása ugyanakkor rávilágítanak azokra a túlélési stratégiákra, amik által a hódoltsági területen igyekeztek megmaradni a helyi körülményeket már alaposan ismerő ferencesek. A hódoltsági túlélési stratégiák egyike volt a missziónak az a sajátos módja is, ahogyan a török hivatali apparátust és katonaságot igyekezett a híradások szerint kihasználni és a maga javára fordítani a protestáns-katolikus ellentétben a két fél ugyanúgy, mint a katolikus misszión belüli vitákban a szembekerült misszionáriusok. A lenézett és pogánynak tartott törököket mindenki igyekezett lefizetni és ilyen módon a segítségükkel elűzni az ellenfelet a vita tárgyát képező falu templomából. Ezek a viselkedési minták és túlélési stratégiák minden bizonnyal hasonlóan játszódtak le a hódoltsági területek legnagyobb részén, így a magyarok lakta vidékeken is. Ugyanez mondható el arról a levélről is, ami egy öreg szerzetes tollából származik a forrás kiadója szerint, és bár elsősorban a bos- nyák ferencesek viselt dolgait taglalja, a kritika jó része minden bizonnyal elmondható lett volna néhány magyar területen lévő kolostorról is. A levelek másik fele már elsősorban olyanoktól származik, akik több időt töltöttek a magyarországi egyházi közegben, megismerték a társadalmi, kulturális körülményeket is. A legnagyobb számú levelet ezek kö-