Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma
Otto Gerhard Oexle: A szerzetesség kialakulása, mint... 105 itt és építs hajlékot, mert sokan fognak hozzád jönni”. Pálamon segítségével házat épít, és itt folytatja a remeteéletet. Pálamon halála után fivére, Johannes költözik oda hozzá, aki szintén remete. Amikor Pachomius — a mennyei útmutatást követve — a házat ki akarja bővíteni, vita támad közöttük, s a bátyja lerombolja a Pachomius által emelt építményt. Pachomius továbbra is remeteéletet él; sok más aszkétához és remetéhez hasonlóan csodatetteket visz véghez, és démonok ellen harcol. Isten újbóli beavatkozása, egy második látomás szükséges ahhoz, hogy arra emlékeztesse, mit is vár el tőle tulajdonképpen: hogy „az embereknek szolgáljon”. Csak bátyjának halála után - tudósít a legrégebbi, kopt nyelven íródott életrajzi töredék ( SÍ kézirat a hatodik századból) — indulhat el Pachomius az emberek szolgálatára buzdító isteni utasítás követésére. S szándéka újból meghiúsul, ezúttal nem önhibájából, hanem mások miatt. A szomszédos falvakból emberek gyűltek köré, hogy mellette éljenek, mintegy remetekolóniát alkotva. Pachomius megpróbál ezeknek az embereknek életrendet, a közös életvitelre vonatkozó formát adni. Közben az a cél vezérli, olvashatjuk az életrajzban, hogy „szolgájuk legyen a szerint a szövetség szerint, melyet Istennel kötött”. Saját megélhetéséről mindenkinek magának kellett gondoskodni, de jövedelmének egy részét a közösség szükségleteinek fedezésére köteles volt leadni. Természetesen Pachomius látta, így folytatódik a leírás, hogy ők még nem készek arra, hogy olyan tökéletes közösségben forrjanak össze, olyan életmódot folytassanak, ahogy azt a Cselekedetek könyvében olvassuk. De ez a vállalkozás nem csupán a Pachomius által megcélzott ősegyházi példától marad el, hanem végül teljességgel meghiúsul. Pachomiusnak e közösségben végzett szolgálatát nem értik meg. Idézem: „Amikor alázatát és előzékenységét látták,... tiszteletlenül, sőt megvetéssel kezelték őt”. Nyíltan el- lentmondtak neki, megsértették, megtagadták az engedelmességet és csakugyan úgy kezelték Pachomiust mint „szolgát”, akivel tréfálkoztak, akiből gúnyt űztek. A közösség szétszéledt. Itt szeremém befejezni a Pachomius életéről szóló írások ismertetését, hiszen szándékom bizonyára már világossá vált. Itt nem egy személy individuális tökéletesedéséről volt szó, aki aszkétaként az „Istenhez vezető személyes, közvetlen utat” kereste. Itt — a szövegek szavaival — az emberek felé, méghozzá sokak felé végzett szolgálat állt a középpontban. Ez az a vallásos alapmotívum, amelyből végül az emberek csoportos együttélésének egy új formája, a koinonia és vita communis kifejlődik.
