Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: Pataki rektor adta - pataki lelkész adta könyv (1615)
Fekete Csaba: Pataki rektor adta... 109 azonban a könyvtárból kikerült kötetet időközben más tulajdonolta, akkor ö törölhette ki a korábbi nevet (például Veresegyházi). Más tulajdonos neve azonban a kötetben nem található sehol. Suri Orvos Mihály (circiter 1575-1634), egykor maga is debreceni diák volt, 1595. október 20-án írta alá a tógátusokra érvényes iskolai törvényeket. Alig két esztendővel később, 1597-ben, collaborator et senior tisztségre választották.20 Diáktársa volt Debrecenben Vörösmarti Mihály (1572-1646), a későbbi római katolikus kanonok. Suri korábban tanult Heidelbergben Thököly Sebestyén alumnu- saként, Szenei Molnár Alberttel együtt iratkozott be.2' Személyes ajánlólevelet kapott professzorától Pareustól, majd Komjáti, azután Nagyszombat prédikátora volt. Őt ugyan nem üldözték el, mint Ceglédi Szabó Pált, ámde az úrvacsorával kapcsolatos nézetei következtében itteni prédikátorságát 1608-ban el kellett hagynia. Így lett aztán belőle pataki első lelkész. A lelkészek között szokásos könyvajándékozásban ő is részes volt: két könyvéről tudunk, amelyeket Ceglédi Szabó Pálnak ajándékozott.22 A katolizáló Vörösmartival szívósan vitázott Suri Orvos Mihály.23 Az akkori vitákban nálunk sem hiányzott a politikai aktualizálás, akárcsak Brightman könyvében, mert például Kecskeméti Elekes Jánosnak a Dániel próféciáit magyarázó munkájában is vannak ilyen és hasonló nézetek a Bethlen Gábor korára értelmezve.24 Prédikátori hivatásának kihívásai közben Brightman kötetét Suri Orvos Mihály is jól hasznosíthatta, ezért ha később véletlenül felbukkannának az Apokalypsist magyarázó prédikációi, bizonnyal megtalálnánk bennük az ehhez a kötethez vezető szálakat. Ennek a Sárospatakon 1615 márciusában elajándékozott kötetnek a hátterét az egykori református lelkésztársadalomnak egy olyan sokrétű szerveződé alkotja, amely egyháztörténetünkben páratlan. 20 Thury Etele: Iskolatörténeti adattár. Pápa. 1909. II. Felsőbb tanulmányainak egyik részét bizonnyal elvégezhette valahol korábban, ha mindössze két esztendőt kellett tanulnia, és már - mintegy végzettként - széniorrá és „tanársegéddé” választották (a collaborator tisztség Debrecenben csak a 16. században és a 17. század elején létezett, olyasféle lehetett, mint a későbbi docens). 21 Michael Orfo [! = Orvos], Surius, beiratkozott 1599. április 1-én 34. sorszámmal. Toepke op. cit. 201. 559. Vö. még: Szenei Molnár Albert válogatott művei. Bp.. 1976. passim. 22 Kismarton vö. Szelestei, 1987. 23 Vö. Jankovics József - Nyerges Judit (sajtó alá rend ): Vörösmarti Mihály kálvinista prédikátor megtérése históriája. Bp., 1992. 24 RMNy 1236. Vö. az említett irodalmat, valamint: Vásárhelyi Judit: Eszmei áramlatok és politika Szenei Molnár Albert életművében. Bp., 1985. (Humanizmus és reformáció. 12.)