Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus
72 Egyháztörténeti Szemle III/2 (2002) re elnöke lett az ún. történelmi és jogi bizottságnak, mely a Státus ügyeinek kivizsgálására alakult. Jelentésében azt javasolta, hogy a veszedelmes szervezetet meg kell szüntetni és minden vagyonát el kell kobozni. A Státus vezetői a vádak ellen memorandumban tiltakoztak, melyet személyesen vittek Rómába. A meginduló tárgyalásokat kedvezően befolyásolta, hogy Suciu görög katolikus érsek írásbeli nyilatkozatot tett, mely szerint egyháza nem kíván a Státus vagyonából részesedni. Ezt követően 1932. május 30-án létrejöhetett az egyezmény, az „Acord”. Öt évvel a konkordátum megkötése után XI. Pius pápa és II. Károly király között létrejött az egyezmény a korábbi megállapodás IX. szakaszának, az Erdélyi Római Katolikus Státus helyzetének értelmezése tárgyában. Az 1653 óta létező és történelmi fogalommá vált Erdélyi Római Katolikus Státus megnevezés megszüntetésre került. A jogfolytonosan továbbműködő intézmény a továbbiakban a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Tanácsa elnevezést kapta. A kor megváltozott viszonyainak megfelelően módosítások történtek a Státusgyülés tagjait illetően. A gyűlés tagjai 2/3 részben világiak, 1/3 részben egyháziak voltak. A világiak közül a királyi táblák táblabírái, a megyei székhelyek és a városok polgármesterei és a kolozsvári tudományegyetem tanárai is bekerülhettek, amennyiben római katolikusnak vallották magukat. A Státus évenként tartott közgyűlésén a püspök elnökölt. A napi ügyeiben a 21 tagú igazgatótanács intézkedett. Egyházi elnöke, - a püspök - mellett világi elnöke és előadója is volt. Székhelyének Kolozsvárt jelölték ki. Az Egyházmegyei Tanács históriájának nagy változását Románia történelmi fordulatának 1944. augusztus 23-i nyitánya jelentette. A gyulafehérvári latin szertartású római katolikus Egyházmegyei Tanács három év szünet, kihagyás után 1946. november 28-án tartotta meg közgyűlését, melyen jelentésében beszámolt az elmúlt esztendők alatt elvégzett munkáról. A szocializmus, majd a kommunizmus ideológiájának, eszmerendszerének alapján álló és azt építő Románia minden lehetséges eszközzel háttérbe szorította, ellehetetlenítette az államvallásként kezelt ortodox egyházon kívüli egyházfelekeze- teket, különös tekintettel a katolikus egyházra. Riasztó jelenségek voltak a Szentszékkel kötött konkordátum felmondása, a görög katolikus egyház megszüntetése, a szerzetesrendek feloszlatása és az egyház által fenntartott intézmények megszüntetése. Az 1950-es, valamint az azt követő esztendők egyháztörténetének kutatása és feldolgozása még nem zárult le. Ebből az időszakból a Státusra vonatkozóan egy kényes dokumentum áll rendelkezésünkre. Márton Áron püspök 1949-es letartóztatása után, törvénytelen fogvatartása közben a Római Katolikus Státus Időközi Bizottsága 1951. március 15-re összehívta Kolozsvárra a rendkívüli Státusgyűlést. Az erről kiadott jegyzőkönyv tanúsága szerint ez nem volt egyéb a szocialista táborban, - így Romániában is — általánossá tett békepapi összejöveteleknél. A szónoklatok, a hozzászólások hangneme és a rendkívüli közgyűlés határozata nem hagy kétséget ennek az állításnak az igazságáról. Az 1989-es országfordító változás után ismét lehetőség teremtődött a polgári demokrácia értékeinek és az alapvető emberi szabadságjogoknak az érvényesítésére. A vallásnak, az egyháznak, - így a katolicizmusnak - a magyar nemzet, ezen belül is az erdélyi magyarság történelmében játszott meghatározó, sorsformáló szerepe letagadhatatlan tény. A többségi számára is alapvető fontosságú az egyház. A kisebbségi szempontjából pedig sokszor utolsó mentsvár, védőbástya lehet. Mindazok, akik felismerik ezt a történelmi, kulturális, vallási, lelki kapcsolatot, az évszázadokon át eredményesen működő egyházmegyei autonómia, az egyházi önkormányzat: az Erdélyi Római Katolikus Státus felélesztésén munkálkodnak.
