Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus
70 Egyháztörténeti Szemle II1/2 (2002) jegyzőkönyvében körülírt szerkezetű gyűlésnek és annak kebeléből választandó bizottmánynak befolyásával kezeltessenek(A Katolikus Bizottság megszüntetése után a régi rend és gyakorlat igazán csak 1873-ban állt vissza.) Gyakorlatilag az elkövetkezendő időszakokban a királyi jóváhagyás alapján funkcionált a Státus és tevékenysége alapjául is az előbb említett leírat szolgált. A jóváhagyott szabályzat szerint mint egyházmegyei önkormányzat az általa kezelt egyházmegyei alapokból az állami törvényekkel összhangban egyházakat, iskolákat és hozzájuk kapcsolódó más intézményeket tarthat fenn és segítséget nyújt az erdélyi püspöknek a katolikus tan- és nevelésügy kérdéseiben, valamint a katolikus közszellem kialakításában. A katolikus autonómiát erősítette meg az egyesült országgyűlés is, amikor az 1868. évi XLIII. törvénycikkben kimondta, hogy Erdély olyan törvényei, melyek a vallások önkormányzati szabadságát, jogegyenlőségét biztosították, továbbra is sértetlenül fennmaradnak. Fogarassy Mihály püspök elnöklete alatt 1873. május 12-14. között státusgyűlést tartottak Gyulafehérváron. A gyűlés jegyzőkönyvének áttanulmányozása után Tre- fort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter június 16-án kelt iratában elismerte a Státusgyűlés törvényességét, majd jóváhagyólag tudomásul vette a 24 tagú igazgatótanács megalakulását és azt a határozatát is, mellyel hatáskörébe utalta mindazokat az ügyeket, melyeket addig a katolikus bizottság intézett. Az új igazgató- tanács a mindenkori megyés püspökkel és a káptalani helynökkel együtt nyolc egyházi és tizenhat világi személyből állt. Rajtuk kívül részt vett a tanács munkájában a világi elnök, az előadó és a titkár, valamint a megválasztott tisztviselők: a pénztárnok, az ellenőr, a számvevő, a jogtanácsos. Ok csak tanácskozási joggal rendelkeztek, szavazniuk nem lehetett. A Szentszék 1895-ben a szokásjog alapján tudomásul vette az Erdélyi Római Katolikus Státust, melynek működését a legfőbb vatikáni kormányzati hatóságok közül a jogosult pápai bizottság, a Congregatio Concilii 1904. június l-én jóváhagyott. Közvetlenül az 1920-as impériumváltozás után nem történt változás a Státus jogi helyzetében. Mint az erdélyi püspöki megye egyházi szervezetének elválaszthatatlan részére, erre is kiterjedt a vallással és a vallás szabad gyakorlásával foglalkozó, valamint azt biztosító 1919. évi Decret legei I. Art. Ez a cikkely volt a jogi alapja annak, hogy az Erdélyt érintő ősi törvények és törvényes szokások a továbbiakban is fennmaradhatnak. (Ez bekerült a román alkotmány 137. szakaszába is). A meghozott törvény alapjául pedig két jogi dokumentum is szolgált. Az egyik a Gyulafehérvári határozatok 111. fejezetének 2. pontja, mely szerint: „Egyenlőjog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára". A másik a Párizsi kisebbségi szerződés 9. cikkelye, mely garantálta, hogy: „Azok a román állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi román állampolgárok. Nevezetesen hasonló joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni, azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használhatják és vallásukat szabadon gyakorolhatják Az impériumváltozás utáni első ülését 1920. szeptember 29-én tarthatta. A helyzet akkor enyhült, amikor Mailáth Gusztáv Károly erdélyi és Glattfelder Gyula Csanádi püspök 1921. március 19-én, Széchenyi Miklós nagyváradi püspök pedig április 9-én tett hüségesküt Ferdinánd román királynak. A támadások később folytatódtak. A román állam kisajátította a Státus kezelésében lévő vagyon nagy részét. Ekkor a Szentszékhez fordultak védelemért. Időközben az egyház helyzete
