Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus
Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus 67 tek keresztelést, esketést, temetést, előimádkozást, valamint vasár- és ünnepnapokon szentírási okmányok felolvasását. Felkészítésükre Csíksomlyón és Fehéregyházán került sor. Hivataluk megjelölésére a licenciátus kifejezést használták, de a köznyelv csak ,/élpapok"-mk hívta őket. Ezen az áldatlan állapoton próbáltak meg segíteni az erdélyi fejedelemség katolikusnak maradt főrendű férfiai, tanácsosai, kancellárjai. A reformáció térhódítása nyomán igen sok előkelő erdélyi család áttért az új vallások valamelyikére. A katolicizmus mellett elkötelezett és azt tántoríthatatlan hittel szolgáló Komis-, Szent- kereszty-, Jósika-, Kovacsóczi-, Apor-, Lázár- és Mikes-család tagjai testületileg léptek fel a katolikus-ügy és az egyházmegye védelmében. Ez az önszerveződő közösség, ez a testület a történelmileg kialakult Státus elnevezést használta. A főpásztor nélkül maradt katolikusok előtt egyértelmű lett a kialakult helyzet: másra nem támaszkodhatnak, másra nem számíthatnak, önmaguknak kell megvédeniük egyházukat. Itt is a székely községek jártak az élen, akik maguk intézkedtek iskoláikról, papjaikról, plébánosaikról, a pasztorációról, templomaik karbantartásáról, azok védelméről, jövedelmeiről, nem ritkán peres ügyeik intézéséről is. Az egyházközségeket a plébános igazgatta, akit ebben a munkájában a templomatya és a mellé választott két nemesember segített. A templomatya, - későbbi szóhasználattal templomgondnok - a templom vagyonának és jövedelmeinek a kezelője volt. O adta ki a pap és a tanító részét, valamint gondoskodott az egyházközség határozatainak végrehajtásáról is. A templomatya mellé választották a szentegyházfiakat, — későbbi szóhasználattal az egyházfikat - akik az ünnepszegöket és a káromkodókat büntették. A szentegyházfiak egyike volt a leveleket kihordó, megidézéseket kézbesítő és utasításokat végrehajtó sekrestyés. Az erdélyi fejedelemség országgyűlésein a három erdélyi nemzet rendjei (magyar, székely és szász) és a négy bevett vallás (katolikus, református, lutheránus és unitárius) karai, - azaz státusai - külön-külön tanácskoztak. Az így született állás- foglalást, kérést, határozatot terjesztették az országgyűlés plenáris ülése elé. Az előbb említett karokból alakult ki a négy bevett vallásfelekezet autonómiája. Korabeli elnevezésüket, -Status- egyedül a katolikusok őrizték meg. A katolikusok Status Catholicorum Dominorum megnevezés alatti fellépésére először az 1615-ös erdélyi országgyűlésen került sor, ahol felpanaszolták mindazokat a sérelmeket, melyek az egyházukat sújtották. Végül a bécsi apostoli nuncius felhívására engedélyezte Bethlen Gábor fejedelem vikárius (püspöki helytartó) állítását. Fejérdi Márton a tridenti zsinat által megszabott joghatóságot gyakorolta. így indult el és alakult ki a Státus szervezete. A testületbe a többséget alkotó világi főembereken kívül a papság képviselői is bekerültek. Az egyház belső életével, hitéleti témákkal, az istentiszteleti kérdésekkel, - a korabeli szóhasználat szerint: kisebb ügyekkel - nem foglalkoztak. Az egyház külső, - vagyis közös ügyeiről - döntött a közösen felállított grémium. Együttesen gondoskodtak a templomok és iskolák fenntartásáról, együtt döntöttek az egyházfegyelemről és a licenciátusokról. Az Erdélyi Római Katolikus Státus neve jogszerűen 1653 óta létezik, amikor törvényesen is elismerték a Státust az egyházmegye képviseleti szervének az olyan jellegű ügyekben, melyek az egyház anyagi ügyeivel, valamint a vallás külső kereteinek intézményeivel kapcsolatos. Itt jegyezzük meg, hogy a legkorábbról fennmaradt pecsétje 1695-ből való, melyen a következő latin nyelvű felirat szerepelt: „SIGILLVM STATVS CATHOLICORUM TRA\SYLV.[A- NIAE] 1695" All. Rákóczi György uralkodása alatt összeáll ított törvénykönyv, az „Approbatae Constitutiones Regni Transsylvaniae et Partium Hungáriáé eidem adnexarum" a
