Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus
66 Egyháztörténeti Szemle III/2 (2002) Az Erdélyi Római Katolikus Státus Sas Péter Az Erdélyi Római Katolikus Státus egyházmegyei intézmény fogalma nem más, mint az erdélyi püspöki megyében történelmileg és jogilag kialakult római katolikus egyházmegyei autonómia, azaz egyfajta egyházi önkormányzat. Szervezete az erdélyi katolikusok összességét képviselő státusgyűlés és az ott hozott határozatokat végrehajtó igazgatótanács. A Státus intézménye megszületésének, keletkezésének okát az erdélyi történelem 16-17. századi alakulásában kell keresnünk. Tekintsük át, milyen történelmi körülmények tették szükségessé ennek a sajátos szervezetnek a kifejlődését. Közel másfélszáz esztendeig gyakorlatilag püspök nélkül tengődött a püspöki egyházmegye. Megfelelő egyházi központ és a szükséges hatalmi súllyal rendelkező papi vezető hiányában nem volt lehetőség a katolikus egyház ügyeinek rendezésére. Korlátozásaik miatt az átmenetileg fellépő vikáriusok sem voltak képesek az egyházmegye egészének áttekintésére és irányítására. A 16. században Bornemissza Pál, majd Náprágyi Demeter püspökök működését lehetetlenítették el olyannyira, hogy az országból is távozniuk kellett. A 17. század elején, 1610-ben tartott besztercei országgyűlésen pedig nyíltan megfogalmazásra került: „a pápáspapoknak püspökük ne legyenEzt követően a század végéig csak űn. választott püspökök létezhettek, akik azonban nem kaptak engedélyt a működésre és közülük többet felszentelni sem tudtak. Azok, akik megfelelő lelkierövel rendelkeztek, megpróbálkoztak eljutni Erdélybe. Nekik, — amint azt Szentandrásy István és Simándi István esete is példázta - a kiutasítás, vagy az országgyűlés által megerősített kitiltás lett a sorsuk. Szentgyörgyi Ferenc rosszabbul járt: miután Kolozsváron lefogták, a törökök uralta Temesvárra szállították. Ott is halt meg a fogságban. Apostoli vikáriusként működhetett egy darabig Domokos Kázmér felszentelt püspök, majd a helyi rendek akaratából Szebeléni Bertalan. Több esetben plébánosoknak, - Fejérdi Mártonnak, Fejér Miklósnak, Ferenczi Györgynek, Szalinai Istvánnak, Sükösd Jánosnak és László Jánosnak - biztosítottak lehetőséget arra, hogy vikáriusként intézhessék az egyházmegye megmaradt plébániáinak és plébánosainak vezetését. A papok, a plébánosok száma is drasztikusan lecsökkent. A 17. század elején csak Székely földön szolgált 24 pap. A század második felére valamit javult a helyzet, már 41 plébánosról szólnak az összeírások. A katolikus hitélet fenntartása érdekében fedhetetlen életű világi férfiakat is megbíztak egyházi teendők ellátásával. A papszentelés kötelezettsége nélkül végezhet
