Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: A balkányi jobbágy házassága, a geszterédi plébános szitkozódása és az egyházpolitika 1841-ben
158 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) sz. dokumentum) között ugyan vannak átfedések, felidézésük mégis tanulságos azért, mert a nyilatkozók saját álláspontját tükrözve, újabb és újabb részletekkel pontosítva tárják fel a történtek aprólékos menetét. A geszterédi parókián lezajlott szóváltások nemcsak Tímár János személyes ügye miatt fontosak. Figyelemre méltó például, hogy a megsértett jobbágyfiú apja és násznagya pontosan tisztában voltak törvény-adta jogaikkal (meglehet, a vármegye és az egyház közötti konfliktussal is), és minderre hivatkozva kérték a plébánost, hogy álljon el a számára perbefogást eredményező eljárástól. A plébános azonban — kissé cinikusan - nemcsak a feudális igazságszolgáltatás lassúságára hivatkozott, hanem Lonovics római tárgyalásaira is. Különösen érdekes mindez azért, mert a Szabolcs megyei plébánosnak nemcsak arról a tényről voltak naprakész információi, hogy a püspöki kar megbízottját a pápához küldte, hanem utóbbiak között a magyar püspök tárgyalási pozíciójáról is. (Vagyis, hogy az egyház végső esetben elfogadta volna, ha a vegyes házasságot protestáns lelkész is megkötheti. XVI. Gergely pápa 1841. április 30-án kiadott „Quas vestro” kezdetű brévéje ugyanezt ki is nyilvánította, kiegészítve azzal, hogy az egyház fent kívánta tartani a passiva assistentia gyakorlatát és a reverzális megkövetelésének jogát.) Az illetékes szolgabíró, Szunyogh Rudolf6 határozottan megállapította a geszterédi plébános törvénysértését és a házaspár magánéletébe való durva beavatkozását, ezért szorgalmazta a megbüntetését. (Ld. 3. sz. dokumentum.) A vármegye határozatában magáévá tette ezt az álláspontot, és - lehetőséget adva Homonnay András plébánosnak a házaspár törvényes összeesketésére - kilátásba helyezte a pap törvény elé idézését. A történet folytatása innentől tipikusnak mondható az egész ország hasonló eljárásaihoz. A plébános nem fogadva el a vármegye illetékességét a házasságjog kérdésének a szabályozásában, az egri főegyházmegyében a reverzális nélküli vegyes házasság megáldásának tilalmát kihirdető Pyrker János László érsekhez fordult közbenjárásért. Az érsek, többi perbe fogott papjához hasonlóan, határozottan kiállt Homonnay eljárása mellett, erről április 8-án nyilatkozatot intézett a kancelláriához illetve Szabolcs vármegyéhez.7 A nyilatkozat lényege, hogy az egyház a hívek lelkének megóvásáért érzett felelőssége miatt tilalmazza a vegyes házasságok kötését, s mivel a házasságot szentségnek tekinti, abba semmiféle világi hatóságnak nem enged beleszólást. Az intézkedést az evangélium szellemével azonosnak minősítette, és kifejezte határozott igényét a vegyes házasságok jövőbeli, kizárólag katolikus egyházi szempontú szabályozása iránt. A vármegyék azonban ragaszkodtak az áldásmegtagadó papok törvény előtti megbüntetéséhez, a kancellária pedig 1841 nyarától igyekezett mindent elkövetni, hogy rövid úton lezárja — az egyházra nézve egyre kínosabbá váló - jogi eljárásokat. Ezért elrendelték, hogy a vármegyékben indított plébános-perek iratait haladéktalanul küldjék meg a kancelláriára, abból a nyilvánvaló célból, hogy „elaltassák” az ügyeket. Ennek némely vármegye eleget tett, némelyek nem, de 1841 végétől már a reformellenzék is arra törekedett, hogy a helyi szintű konfliktusok helyett országos szinten oldja meg a vegyes házasságok ügyét. Ez a következő országgyűlésen meg is történt, amikor a vallásügyi törvény (1844/ 3. te.) elfogadása egyértelműen a liberálisok győzelmét jelentette. 6 Szunyogh (több forrásban is: Szúnyogh, ill. Szúnyoghy) Rudolf (1803-?) táblabíró, a nagykállói járás szolgabírája. A liberális nézetekkel rokonszenvező tevékenysége elismeréseként 1848-ban a népképviseleti országgyűlésen a Nagykálló képviselőjévé választották. Az országgyűlésben 1849-ben is kitartott, különösen gazdaságpolitikai, pénzügyi vonatkozású hozzászólásaival, illetve a „békepárt’-tál való szimpátiájával keltett figyelmet. Ld. pl. Takács Péter: Szabolcs megye 1848/49-ben. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1998. 2. sz. 180-190. p., 186. p. stb. 7 MOL. A 45. 1841.456. sz.
