Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - DOKUMENTUM - ISMERTETÉS - Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc kanonok személyes iratai - egy pillantás a Győri Egyházmegyei Levéltár iratanyagára
Dokumentumok 147 Összességében az derül ki, hogy Ebenhöch kapcsolatainak döntő többségét az egyházmegyéjéhez kötődő katolikus egyházi értelmiséggel ápolta, különös tekintettel a bencés rend tagjaira, beleértve az elit képviselőit (Vaszary, Kruesz) és a falusi plébánosokat egyaránt, ugyanakkor e kapcsolatok esetenként túlmutattak a Győr és Győr vármegye környékén. Ezen felül - ha nem is ennyire jelentős -, de mégis meghatározó szerepet játszottak rokoni kapcsolatai és diákköri ismeretségei is. A harmadik itt közölt forrás, a végrendelet, Ebenhöch kapcsolatrendszerének más elemeit tárja elénk, ezenkívül fontos információkkal szolgál a kanonok vagyoni helyzetéről, ezen felül pedig mentalitásáról is. A szerteágazó egyházi és társadalmi kapcsolatokat ápoló Ebenhöch - különböző mértékben - számos személyt, illetve szervezetet jelölt meg hátrahagyott javai egy-egy részének örököséül. E rendelkezéseket részben a jótékonyság szándéka motiválta, részben a katolikus egyházi szervezetekhez fűződő szoros kapcsolat kinyilvánítása. Ugyanakkor az Ebenhöch jelleméből fakadó kapcsolatrendszer más elemei is visszaköszöntek. A 36 pontba foglalt végrendelet a már a 17. századi Győrben10 általános formulával veszi kezdetét: a végrendelkező hajlott korára hivatkozva vetette papírra akaratát, testét a földnek, lelkét az Isten kegyelmébe ajánlva. Ezt követően a maga, illetve szülei lelki üdvéért mondandó misékről emlékezett meg, majd először a megyéspüspöknek, illetve a káptalannak hátrahagyott ingóságokat említi meg (előbbire egy olajfestményt, a káptalanra könyvtára történeti tárgyú könyveit hagyta) és csak ezután tér át családtagjai említésére. Az egyházhoz való szoros kötődésének bizonyítéka, hogy értékes könyvtára nem történeti tárgyú köteteit a győri papneveldék között osztotta fel. Borából a győri karmeliták konventjének és az orsolyita apácáknak juttatott 5-5 hektolitert, Wertheim-kasszáját egykori koroncói plébániája javára hagyta hátra, karingeit pedig a káptalannak hagyatékozta. Hátramaradt javai többségét azonban családtagjai között osztotta fel a végrendelkező. Vagyona általános örököseiül Ebenhöch mostohaanyját, Steng Erzsébetet édesapja özvegyét, illetve négy lánytestvérét jelölte meg, azzal a meghagyással, hogy amennyiben mostohaanyja túlélné őt, akkor számára az egyenlően öt felé osztott vagyonrész terhére 10 000 forint állampapír után járó életjáradék is megillesse haláláig. A felosztandó vagyon (ingatlan, értékpapírok, pénzgyűjtemény stb.) mindösszesen 27 000 forintot tett ki, ezen felül pedig 300 akó bor is értéket képviselt. Ezt a vagyon — leszámítva az életjáradék tőkéjére lekülönített 10 000 forintot - került felosztásra a rokonok között. Szembetűnő, hogy míg testvéreit általános örökösökül jelölte meg, addig a következő nemzedék tagjait inkább személyes jellegű tárgyakkal, illetve kisebb összegekkel lepte meg: egyik unokaöccse arany óraláncát, másikuk aranyóráját örökölte. Egy harmadik unokaöcs és egy unokahúg viszont 100-100 forintot kapott, két másik unokahúg 500-500 forint „házasítási díjat” kötvény formájában. E rendelkezések mögött nyilván az a gondolat húzódott meg, hogy e nemzedék tagjai majd szüleiktől öröklik meg az Ebenhöchtől hátramaradt vagyonrészeket. Régészeti és gyüjtőszenvedélye végrendeletére is rányomta bélyegét. Eremgyűj- teménye egy részét a Nemzeti Múzeumnak adományozta, a többit értékesíteni rendelte 3000 forintért hátrahagyott - rokonai között felosztandó - törzsvagyona javára, de azzal a meghagyással, hogy ha az egyik katolikus egyházi gyűjtemény 2000 forintot 10 A 17. századi győri végrendeletekre nézve pl.: Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból. I. 1600-1630. Győr, 1995., Uő.: Győri végrendeletek a 17. századból. II. 1631-1654. Győr, 1996. ésUő: Győri végrendeletek a 17. századból III. 1655-1699. Győr, 1997. Uő: A XVII. század elején keletkezett győri végrendeletekről. In: Honvári János (szerk.): Győri tanulságok, 8. Győr. 1987. 113-138. p.
