Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Vilmos: Unitárius felekezeti pantheonizáció a kolozsvári Házsongárdi temetőben
136 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) sírja közelébe temetkezett a 20. században a bölöni Mikó család több kiváló tagja, köztük az Unitárius Egyház három főgondnoka, ifj. Mikó Lőrinc egyházpolitikus, Mikó Imre író, valamint a legnagyobb erdélyi historikusok egyike, Kelemen Lajos, aki házassága révén tartozott a családhoz. Az első székely népköltészeti antológia összeállítója, Kriza János sírjába temették 1905-ben vejét, Kovács János kollégiumi igazgatót, majd 1994-ben Kovács Lajost, az Unitárius Egyház huszonnyolcadik püspökét. A felekezet számos nagy mecénásának legjelentősebbje, az „unitárius jótevők fejedelme”, Berde Mózsa — a Berde-cipó névadója — szintén ebben a temetőrészben kapott végső nyugvóhelyet 1893-ban. Síremlékét, melynek feliratai egyaránt megemlékeznek Berde egyházi funkciójáról, mecénási szerepéről és politikai pályafutásáról, az Unitárius Egyház emeltette. 1897-ben pedig az unitárius temetőrész fogadta be az univerzális tehetségű, hosszú élete során sokféle tisztséget betöltő Brassai Sámuel földi maradványait, akinek monumentális, 1910-ben felavatott síremléke a környék leghangsúlyosabb elemévé, emellett az unitárius temetőrész, és egyben az egész régi Házsongárd vizuális lezárásává vált. Berde és Brassai síremlékét a szintén unitárius Pákey Lajos, a Kollégium 1899-1901-ben épült új otthonának építésze tervezte. A Berde-síremlék tisztán architektonikus mű, Brassaién azonban a síremlék leghangsúlyosabb eleme — a fentiekben az építészet és a szobrászat viszonyáról elmondottaknak megfelelően — a centrumba helyezett mellszobor. Az Unitárius Kollégium kiváló pedagógusai közül ebben a temetőrészben temették el 1906-ban Benczédi Gergely történészt, a metrikus mértékrendszer első hazai ismertetőjét, 1914-ben Nyiredy Géza természettudóst, majd a következő évben Barabás Ábel irodalomtörténészt, a Teológiai Akadémia tanáraiból pedig 1925-ben Péterfi Dénest és 1953-ban Vári Albertet. Gyakorlatilag az eddigi síremlék-együtteshez sorolható az 1842-ben, fiatalon elhunyt - reformkori szerepét tekintve Bölöni Farkas Sándorral rokonítható — Szentiváni Mihály sírja is, amely közvetlenül az unitárius temetőrész szomszédságában, a II/C. parcellában áll. A mü mind stílusát, mind típusát tekintve harmonikusan illeszkedik a közeli Kagerbauer-féle oszlopokhoz. A Házsongárdi temető egy másik pontján, a Kertek nevű temetőrészen található a Fekete-sírkert, amely az unitárius pantheonizáció szempontjából szintén gócterületnek számít, bár jelentősége elmarad a III/B. parcella unitárius része mögött. A sírkertet a felekezet egy prominens tagja, id. Fekete Pál alapította 1853-ban (ő maga tíz évvel később hunyt el, s természetesen ide temették). 1856-ban Fekete lehetővé tette, hogy a Kollégium elhunyt tanárait és diákjait, egyéb lehetőség híján, eltemethetik a Fekete-sírkert - akkor még meglévő - kerítéseinél. A következő tizennyolc évben húsz diák utolsó útja vezetett ide, de itt temették el 1900-ban Boros Sándort és 1910-ban Nagy Lajost-mindketten a Kollégium igazgatói voltak, emellett Nagy kezdeményezte a főtéri Mátyás-emlékmű felállítását -, vagy 1870-ben a már említett Fosztó Gábort. Boros sírja napjainkra már a múlté, Nagy Lajosé egy bokor tövébe dobva látható, Fosztóé még áll, de már alig betűzhető ki a halálba menekült lelkész üzenete: „Áldás az élőknek, béke a holtaknak.” Az unitárius pantheonizáció meghatározta területeken kívül található nevezetes unitárius emlékek esetében a szegregálódás okai változatosak, bár a 19. század előtti sírok esetében ez eleve nehezen megítélhető, hiszen többnyire már hiányzik a néhány elszigetelten megmaradt régi sírjel eredeti kontextusa, az egykori környező sírjel-együttes. A felekezet kultikus centrumaitól való távolmaradás fő oka a
