Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) I.
12 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) vidéki területeit igazgató főbb - ott tényleges döntési jogkörrel rendelkező- magistra- tusokat. Mindez a római hatóságok támogatásával, nemegyszer aktív beavatkozásával történt. „Jobb az előkelők gyermekeit küldeni a tanácsba, mint a közrendűekét” -jelenti ki Bithynia-Pontus tartomány helytartójaként az ifjabb Plinius,141 aki, úgy tűnik, több-kevesebb következetességgel érvényesítette is ezt az elvet. A helyi önkormányzatok mellett bizonyos szereppel bírtak még az Imperiumon belüli Kelet görög városaiban a népgyűlések is (ekklésiaf vö. Acta App. 19,29skk.). Asia provincia önkormányzattal rendelkező közösségeiben - hagyományos eljárással142 - itt választották meg a búiéba kerülő magistratusokat (vö. SIG3 838; lin. 16: [tés archaijresias [hejneka)143. A népgyűlések azonban - főként a római igazgatási modellt jobban követő Bithynia-Pontus tartományban144 - gyakorta szüneteltek, nem utolsó sorban az időről időre megismétlődő helyi zavargások miatt145. Ismételt összehívásukhoz ilyenkor a helytartó engedélyére volt szükség, mint arról Dión Chrysostomos egyik beszédéből is értesülünk (or. XLVIII.l.).146 A népgyűléseken a helyi közösség valamennyi, polgárjoggal rendelkező tagja részt vehetett, vagyoni különbségek és egyéb jellegű korlátozások nélkül. Kelet- Kis-Azsia egyes városaiban azonban néhány, ezzel ellentétes példáról is tudomással bírunk.147 Másutt, bár a szabad férfilakosság egésze részt vehetett a több-kevesebb rendszerességgel összehívott gyűléseken, a népgyűlés szerepe részben formális volt. így Bithyniaban is, ahol azzal, hogy a városi tanácsot - római mintára - a censorok egészítették ki a korábban már városi ti sztséget betöltött, vagy a cenzus követel ményé- nek megfelelő, tehetősebb polgárok közül148 (szemben a hagyományos görög gyakorlattal, ahol a búié tagjait az erre a célra összehívott ekklésia választotta), a népesség jelentős részét kizárták abból, hogy tényleges betekintéssel bírjon a közösség egészét érintő döntésekbe. Mindez nyugtalanságot keltett, és részben az ebből fakadó tehetetlenséggel magyarázhatók a városi köznép - a későbbiekben vázolt - erőszakos megmozdulásai. A város igazgatása - mintegy hitbizományként, kizárólagos jogon - tehetős polgárai, a jószerével önmagát kiegészítő búié - s a búién belül a városi tanács szűkebb grémiumának - kezébe került. Mindez megannyi visszaélés alapjául szolgált. Leginkább a számos pénzügyi visszaélés, a gyakori csalások, a nyilvánvaló sikkasztások és a meglehetősen elterjedt korrupció alapjául, amelyekkel egy későbbi alfejezetben foglalkozunk. Az önkormányzatú városok „szabadsága” és „önállósága”: a szabadság korlátái „Amikor valamilyen hivatalba lépsz, nem csupán Periklés megfontolásait kell figyelembe venned ... »Vigyázz, Periklés, szabad embereken, görögök felett, Athén polgárain uralkodói (archeis)«: hanem így is kell szólnod magadban: »Te, aki hivatalt viselsz, magad is alattvaló vagy egy polisban, amelyet proconsulok, a Caesar helytartói irányítanak«. Plutarchos fenti, a római Nyugat-Kis-Azsiárói adott történeti vázlat második részének bevezetéseként már idézett kijelentése (praec. ger. rei publ. 17 — 813d-e) meglehetős keserűségről árulkodik. Ugyanakkor nála, amiként némileg idősebb kortársánál, Dión Chrysostomosnál is, a kor görögségének egy részénél jelentkező irreális szabadságeszményekkel szem ben149, a római monarchia jelenik meg a görögség állami létének egyetlen reális esélyeként150.
