Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918
6 Egyháztörténeti Szemle 11/2 (2001) A korszak nőkérdéssel foglalkozó szerzői számára a nőemancipációt a nők művelődéshez való jogának elismerése és biztosítása jelentetr te. A női hivatás (feleség, anya, háztartás irányítója) betöltéséhez tartották fontosnak a nők művelését. Számukra ideális nő az lehetett, aki egyenrangú társként tudott beszélgetni férjével annak munkájáról, gondjairól, aki biztosította férje fáradságos, küzdelmes életéhez a megfelelő otthont, családi hátteret, aki a jövő nemzedéket művelt emberré, jó hazafivá volt képes nevelni, mivel ő maga is megfelelő műveltséggel, honleányi tudattal rendelkezett, és eligazodott a változó viszonyokban. Mindezeken kívül a család erkölcsi életének vezetését, a gyerekek vallásos nevelését is képes volt ellátni. A nőkkel szemben állított követelmények a kor általános felfogását tükrözik, véleménykülönbséget a művelődés fontosságát illetően — elveszítheti-e a nő nőiességét, ha „tudákos” lesz? — és a nő családon kívüli szerepével kapcsolatban találunk. Vállalhat-e a nő saját hivatást, milyen lehetőségei vannak az egyedülálló nőnek? A nőkérdés ilyen sarkalatos pontjai foglalkoztatták a református lapok szerzőit is, ez az a gondolatkör, melyen belül választ kerestek arra, hogyan lehet a református értékrend szerint, „református módon” válaszolni a korszak újabb és újabb kihívásaira. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1869-es évfolyamában közölték a „nőképző-egylet” kérvényét, amelyet egy női minta-főtanoda felállításának érdekében 7000 magyar nő írt alá, s amely a női hivatással kapcsolatos nézeteket jól tükrözte. „Tiszta gondolkodású, ép érzésű ember kétségbe nem vonhatja, hogy a társadalmi életben a nőnek szintén oly fontos szerep jutott, mint a férfiúnak. Műköre csak szerényebb, de nem szegényebb: munkásság, mely nem zajos közélet küzdelmeiben s mozgalmaiban nyilvánul, hanem a családi tűzhely mellékén érvényül legillőbben, csendesebb ugyan, de nem kevésbé hathatós, hatása mélyebben gyökeredző, rejtettebb, hasonló ama természeti erőéhez, melyek a parányokban észrevétlenül munkálkodva, világra szóló eredményeket idéznek elő... Már pedig a családi életet, mely — fájdalom korunkban szembetűnőleg hanyatlásnak indult, épségben fenntartani, virágzóvá, gyümölcsözővé alakítani: ez kiválóan a nőnek rendeltetése. A nő van hivatva, hogy mint hitvestárs a férfiút a küzdő élet nehéz fáradalmaiban támogassa; megedzi erejét, ha lankadozik; megnemesíti érzelmeit, melyek a világ piacán oly könnyen elsatnyul- nak; visszavarázsolja a lélek derűjét, mely a külső élet viharaiban oly gyakran elhomályosul. A nő van hivatva, hogy mint anya a zsenge csemetének megszabja fejlődése irányát; ideje korán megvesse a szilárd jellem alapját, hogy még a fogékony lélekbe beleoltsa a szépnek és jónak szeretetét, az igaz és nemes iránti lelkesedést, a magas eszmék, s az emberi ész vívmányai iránti tiszteletet... A ki a nő rendeltetését,
