Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - FORRÁSKÖZLÉSEK - Dienes Dénes: Debreczeni Tamás végrendelete
144 Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001) mindenütt megfelel a következő oldal kezdő szavának, illetve szavainak. Ezzel együtt a felületességet több, rossz olvasatból adódó apróbb tévedés is alátámasztja, ezért az sem lehetetlen, hogy a másolók okolhatók a szövegvesztésért. A szövegösszefüggésből arra következtethetünk, hogy az eredeti irat is több szakaszban készült el 1645. november 29. és december 18. között. Érdekesen világítja ezt meg az az információ, hogy Debreczeni Tamásnak ez idő alatt újabb unokája született, akinek még nem tudta a nevét sem, csak mint a „másik” került be a szövegbe. A testamentum a hiányok ellenére is igen értékes forrás. Egyedülállónak is mondhatjuk, mert Debreczeni Tamásnak az Országos Levéltár anyagában megtalálható levelezése egyéb tekintetben bőséges adatot tartalmaz, de a végrendelet amellett, hogy kiegészíti az eddig ismert életrajzi adatokat, szélesebb utat nyit személyiségének és magánéletének megismeréséhez. A maga korában átlagon felülinek számító életidőt — az irat keletkezésekor 75 éves, 79 évesen hunyt el 1649-ben — megért férfi sorscsapásokkal teljes életútra tekint vissza. A gyermek- halandóság gyakori voltából kiindulva az utókor hajlik arra a gondolkodásra, hogy a 17. században nem fogták fel ezt a tényt tragikusan. A végrendeletből kiviláglik, hogy a tizennégyből tizenhárom gyermekét eltemető idős apa lelkében mély sebeket ejtett a halál. Ennek többször is hangot ad, noha mély vallásos meggyőződését is kinyilvánítja, amelyben a halál ténye más összefüggésekben jelenik meg, mintha csak puszta elmúlás volna. Hitvallásának különös érdekességet kölcsönöz, hogy üdvbizonyosságának kifejtése csaknem szó szerint megegyezik Bocskai István végrendeletének vonatkozó részével, „...hogyha mind a széles világ bűneit és annak számlálhatatlan voltát egyedül cselekedtem volna is és terhe rajtam volna, az én idvezítő Krisztusomnak minden hívekért, énérettem is, szegény, bűnös férgéért, a keresztfán kiontott csak egy csepp vére is azoknál nagyobb, hathatósb és érdemesebb lévén, énrólam azt elmosta...” — vallotta a nagy fejedelem.3 Ezzel mintát is adhatott a későbbieknek, így Debreczeni Tamásnak is, de a közös forrás feltétlenül a református teológia. A Heidelbergi Káté első kérdés-feleletében az üdvbizonyosság krisztologiai megalapozása megtalálható: „... az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett...”.4 Egy másik fejedelmi irattal, I. Rákóczi György végrendeleté3 Bocskay István magyar- és erdélyországi fejedelemnek testamentomi rendelése. In: Tarnóc Márton (szerk.): Magyar gondolkodók. 17. század. Bp., 1979. (továbbiakban: TARNÓC, 1979.) 9—10. p. Bethlen Gábor végrendeletének hitvallási része is ebben a szellemben fogant. Uo. 104—105. p. 4 A Magyarországi Református Egyház hitvallási irata. Bp., 1965. 42. p.
