Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - K. Farkas Claudia: A "kikeresztelkedés" problémája a zsidótörvények idején (1938)
K. Farkas Claudia: A „kikeresztelkedés” problémája 119 zasságot tartja, amit szerinte azért kellene a törvényhozásnak honorálnia, mert ez „az igaz beolvadni akarás megmásíthatatlan tanújele”.23 Dr. T. A. Pécsről, a jó magyarokká lett és megkeresztelt zsidó családok ezreinek kívánságát tolmácsolva, a zsidójavaslat további szigorításának ötletével állt elő.24 A javaslatban szereplő 80:20 %-os foglalkoztatási kvóta helyett 90:10 %-os arányt javasolt. (A zsidójavaslat ugyanis — mint említettük — az értelmiségi pályákon és a szabadfoglalkozásokban 20 %-ban maximálta a zsidónak minősülök részvételi arányát.) „A kereszténnyé nem lett zsidók arányszáma nem 20 % [...], hanem legfeljebb 10 % legyen (ezek persze mindannyian zsidók, és egyikük sem megkeresztelt).” — olvashatjuk levelében. Dr. T. A. figyelme még arra is kiterjedt, hogy „az u.n. kaftános, valamint pajeszos zsidók és általában a magyar népközösségtől kirívóan elütő [...] népviseletben járó zsidók” ellen felvesse a záros határidőn belüli kitoloncolás javaslatát. A zsidó lapok valószínűleg az ilyen magatartást nevezték a „neofiták hangosságának”. Az újonnan kikeresztelkedett zsidók a zsidó társadalom egészének azért is fejtörést okoztak, mert a törvény által előírt 20 %-os arányszámba ők is beleestek, amit a zsidó közösségben maradottak sérelmeztek. Igazságtalannak érezték, hogy a zsidó közösségből eltávozottak most „bebocsátást kérnek a zsidóság kvótájába”.25 Az „Egyenlőség” „A 20 % a zsidóságé és nem a kitérteké!” címmel hosszú cikket közölt a fenti problémáról. A vállalati vezetők figyelmét arra hívták fel: ügyeljenek, hogy a törvény végrehajtása során „a zsidóság húsz százaléka valóban zsidóknak is jusson”. Azt tanácsolták, ha le kell faragni a személyzeti állomány zsidó rétegéből, akkor ezt elsősorban azokkal tegyék, akik „önmagukat igyekeztek lefaragni a zsidóságról”. Mindezek mögött az a megfontolás állt, hogy a kitérteknek a zsidóság kenyerére nincs joguk, hiszen erről ők maguk mondtak le, amikor zsidóságukat föladták. A kikeresztelkedettek természetesen érzékelték a zsidó hiten maradottak erős ellenérzését, amit levéltári dokumentumok is igazolnak. A korábban már említett, egyházi vezetőknek írott beadványok között többet is találunk, amelyből a kikeresztelkedetteknek az a félelme tükröződik, hogy a törvény végrehajtása során a zsidó kézben lévő vállalatoknál el fogják veszíteni munkájukat. Mert — mint írják — a zsidó munkaadók „már csak bosszúból is”26 először a zsidónak számító, de 1919. augusztus elseje után áttért alkalmazottakat fogják elbocsátani. Ter23 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n. 24 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n. 25 Egyenlőség, 1938. április 28. 3. p. 26 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n.