Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - K. Farkas Claudia: A "kikeresztelkedés" problémája a zsidótörvények idején (1938)
118 Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001) nem azok, keresztények és magyarok sem lehetnek, „keresztény vallá- sú zsidó pedig csak pervertált agyvelőben születhet meg”. Dr. D. I. budapesti levélíró Ravasz László református püspöknek vetette fel azt, hogy szerinte a református gyülekezetekben nem nézik jó szemmel a zsidó származású keresztényeket.18 A kikeresztelkedetteket sújtó kitaszítottsági érzés tehát nem függ attól, hogy ki hová „tért be”. A kirekesztettség érzésének nyomasztó súlya alatt olyan is akadt, aki nyíltan kimondta: szerinte soha magyar zsidó nem határozta volna el magát arra, hogy felvegye a kereszténységet, ha előre látta volna, hogy ezáltal „semmiféle társadalomba nem fog tartozni”.19 Az áttértek — olykor patetikus érvekkel is — próbálták bizonygatni az áttérésük mögött meghúzódó őszinte szándékot. „ 1919-ben kikeresztelkedtem, igaz lélekkel, teljes meggyőződéssel. [...] tisztán lelkiismeretem és meggyőződésem vezetett”20 — olvashatjuk egy 1938-ból származó, Raffay Sándornak küldött beadványban. Majd a levélíró annak a taglalásába kezd, hogy áttérése őszinteségében a püspöknek miért kellene hinnie. Olyan vállalatnál állt alkalmazásban, ahol a részvénytöbb- ség zsidó kézben volt. így az áttérés levélírónknak — saját bevallása szerint — nemcsak anyagi előnnyel nem járt, hanem kitette magát annak a veszélynek, hogy elveszíti az állását. Ezzel az érveléssel sokan próbáltak élni. Egy ugyancsak Raffaynak szóló segélykérő levélben L. M. is arról számolt be, hogy náluk „az áttérés soha nem jelenthetett célszerűséget, vagy valamilyen anyagi előnyt”.21 Az egyházfőknek küldött levelek másik nagy csoportja azoké, akiknél a megkeresztelkedésre házasságkötés miatt került sor. Érdekes, hogy ezek között elsősorban nőket találunk. Korábban említettük, hogy az izraelita vallási közösséget elhagyók egyik fő bűnének addigi vallási közösségük a „nyílt antiszemitásko- dást”22 tudta be, valamint a közösségben bennmaradottak irányában megnyilvánuló gyűlölködő hangnemüket. A levéltári dokumentumok között erre is akad példa. Az áttértek közül többen rendkívül találékonynak mutatkoztak annak az eldöntésében, hogy az áttért zsidók közül a befogadó egyházak kinek a „keresztségét” ismerjék el. Egy N. V. monogramot használó levélíró a legfontosabb kritériumnak — nyilván saját helyzetéből kiindulva — a keresztény társsal kötendő egyházi há18 A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára. Elnöki iratok. 678/1939. sz. 19 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n. 20 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n. 21 EOL. Raffay-hagyaték. Sz.n. 22 Egyenlőség, 1938. április 28. 3. p.
