Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Török István: Keresztyénségünk a szocializmus történelmi korszakában (1958)
,A katedráról” 95 IV. A corpus christianum ma már meglehetősen közkeletű fogalom, az európai népek történetének Nagy Konstantinnal kezdődő másfélezer éves korszakát szoktuk a corpus christianum korának nevezni. Új vonás ebben a korszakban, hogy az egyház és állam kölcsönösen elismerte az egymásra utaltságot és egymásban a szövetségest. A korábban annyit üldözött egyház nemcsak elismerést, hanem fényes közéleti szerepet is kapott. Ennek megfelelően építette ki szervezetét, iskolarendszerét, az egész keresztyén kultúrát. Mindebben az államhatalom messzemenő támogatását élvezte, viszont ő is támogatta az Isten kegyelméből való uralkodót. Más szavakkal mondva: A keresztyénség vállalta az államvallás szerepét, a legalábbis hivatalosan keresztyén hitre tért római birodalomban és annak jogutódaiban. Az egyház és állam, a gyülekezet és a nép tehát egyetlen testet alkotott, az ún. corpus christianumot. Mennyi volt ebben az egységben a látszat, mennyi a valóság, most ne kutassuk. A corpus chirstianumnak minden eredendő hibája ellenére is történelmi szerepe volt. Viharos századokon át összefogó erőt és sokirányú fegyelmező hatást fejtett ki. Később azonban az egyház-szakadásokkal, a nemzeti államok kialakulásával, a fokozódó szekularizmussal egyre mélyebb hasadások támadtak a testen, egyre csappant a corpus christianum összetartó ereje, mind több lett benne a látszat, mind kevesebb a valóság. Számunkra már kézzel fogható tény ennek az örökölt történelmi képletnek végleges széthullása. Tartózkodjunk ebben a helyzetben az ócsárló nagy szavak használatától; komolyabb feladat nehezül most reánk. Egy egyháztörténeti korszakot kell felszámolnunk s új korszak alapjait leraknunk. Megtalál- juk-e a szilárd bibliai alapot? Ez most a legnagyobb kérdés. Bármint lesz is, ez a korszak egy kicsit hasonlítani fog a Konstantin előtti korszakhoz. Megnehezíti feladatunkat, sok kísértés és tévedés melegágya lehet, hogy mi még a corpus christianum hagyományaiban nőttünk fel. Sok mindent magától értetődő egyházi igénynek vélünk, amit pedig csak átmeneti időre, mintegy próbaképpen kapott az egyház, tehát korántsem lényegéből folyó joga, vagy éppen létfeltétele. Az új helyzetben, most már nem a világ kegyére, hanem Isten kegyelmére támaszkodva, újra tisztáznunk kell az egyház és állam viszonyát, mégpedig nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is. Nálunk az Egyezmény és különösen Bereczky Albert sok erőfeszítése ennek az útját egyengette. Józanul számolnunk kell azzal, hogy államunk nem keresztyénnek mondott, hanem kifejezetten ateista állam. Munkatér
