Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Török István: Keresztyénségünk a szocializmus történelmi korszakában (1958)

90

Egyházfő rténe ti Szemle 1/2 (2000)

Erre a kérdésre két megjegyzést kell tennünk. Először is a múlandóság tudata s ezt ne feledjük, emberi állampolgári felelősségünket épp úgy nem szünteti meg, mint ahogy az orvost sem béníthatja kötelességteljesítésében az az igazság, hogy a beteg egyszer úgyis meg fog halni. Másodszor, a viszonylagosság önmagában való szemlélete nem teológiai, hanem történetfilozófiai eljárás, tehát nem a mi esetünk. Ha történetfilozófiai úton indulnánk s nem hallanék meg Madách Ádámjával együtt a felülről jövő hangot, minden kötelességteljesítésünk és sorsvállalásunk ellenére, életszemléletünk egésze a nihilizmusba torkollanék.

Munkatervünk helyesen utal a teológiai mondanivalóra. Mi úgy beszélhetünk teológia módon minden korszak, tehát a szocializmus korszaka viszonylagos voltáról is, ha valami feltétlen érvényűhöz, esetünkben a bibliai új éghez és új földhöz viszonyítjuk. Ez az új ég és új föld nem képzelgés és nem üres váradalom. Nem a földi hivatását nem találó ember megálmodott menedékhelye. Krisztusban ez már valóság: Krisztus halálával és feltámadásával számunkra is elkezdődött. Az Igében és a sákramentomokban már ennek az új világnak első zsengéjét, előízét kapjuk. Jézus Krisztusban következett be az emberi történelem páratlan és semmi mással össze nem hasonlítható fordulata. 0 az „absolut novum” a történelemben. Ez a hitbeli felismerés nem jelenti, hogy most már mi nem tudjuk megbecsülni azt a viszonylagos újat, amit a szocializmusban kaptunk. Az újat és jót, hálás szívvel és sokszor felsorolta már az utóbbi évek egyházi tanítása. Ebből én semmit sem akarok visszavonni, csupán hangsúlyozom: A szocializmusban kapott újat és jót józanul, mint emberi dolgot a minden emberi dologra jellemző viszonylagosságában fogadjuk. Ennél többet maga a szocializmus sem kíván tőlünk.

Kierkegaard szerint az egyház mindig úgy rontja el a dolgát, ha abszolút módon viszonyul ahhoz, ami relatív, mert akkor szükségképpen relatív módon fog viszonyulni ahhoz, ami abszolút. Megnyeri a világot, de elárulja Istent. Hitünk és szolgálatunk szempontjából éppen ezért nem tudom eléggé kérlelni atyámfiáit a józanságra. Az apostollal szólva: „Legyetek mértékletesek és józanok!” (lPét. 4,7.) Mértéktartásunkon és józanságunkon fordul meg szolgálatunk belső és külső hitele, egész egyházpolitikánk realitása.

Az évek folyamán erről már sok mindent elmondtam, de úgy látszik, mégis keveset. Hadd toldjam meg az eddig felhozott példákat egy újabbal. Néhány lelkipásztor társunk kemény megfegyelmezésével kapcsolatban olvasom ezt az indoklást: „Az Isten Igéjével szemben tanúsított engedetlensége miatt" történt. — Kérem, ne mondjunk ilyet, mert a reális helyzet az, hogy néhány lelkipásztor társunk népi demokráciánk rendjével, vagy egyházkormányzati rendelkezéseinkkel került szembe