Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? 47 tetlen lemondás „magának az egyháznak is érdekében állott”,61 ahogyan ezt utólag a Pozsonyban tartózkodó, de az ülésről hiányzó püspökök is elismerik, azt mutatja, hogy ha több, egyházi méltóság van jelen a felső tábla ülésén, az sem alakította volna lényegesen másként az események menetét. Arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben miért volt érdeke az egyháznak a tizedről lemondani, Scitovszky püspök, a pécsi szentszék április 28-i ülésén62 fogalmazott meg reálisan indokolt, lényegre törő választ. Először is kijelenti, hogy a „roppant franczia mozgalmak” hozták a fordulatot az országgyűlés menetében, azt eredményezve, hogy az ellenzéki „párt” néhány perc alatt elérte minden célját — gondoljunk itt a törvényekre. 0 maga utal arra, hogy ezek az események szülték az „úrbéri viszonyok teljes megszüntetését is”. S így a leglelkesebb küzdés mellett sem volt fenntartható a papi tized joga. Emellett megjegyzi azt is, hogy az egyház a tized jogát mindenképpen elvesztette volna, de ellenállás esetén „számtalanok a kárpótoltatási reménytől elesendhet- nének”. Mindezeket látva és belátva a „buzgó főpásztor” és a többi ott lévő püspök erkölcsi kötelességének érezte, hogy önként lemondjon a tized jogáról . Röviden tehát valóban mindazokat az okokat és célokat felsorolja, amik a lemondáshoz vezettek. Az önkéntes lemondás azon alapult, hogy a tized elsősorban is az úrbéri viszonyok megszüntetése miatt, védhetetlenné vált, és csak föladásával lehetett elérni, hogy az alsóbb rendű egyháziak kárpótlást kapjanak. Ehhez kapcsolódik az a szándék, hogy a további szekularizá- ciós veszéllyel szemben a többi, fenyegetett egyházi tulajdon védelmét biztosítsák. Ezen mindenekelőtt a Scitovszky által is említett úrbéri veszteségek utáni kárpótlás elérése értendő (a klérus számára is) hiszen ez a liberális képviselők szerint csak a világi birtokosokat illette volna meg. A történeti irodalomban a dézsma feladás indoklásának egyik szélső pontja, hogy az egyház önként, magától és szívesen ajánlotta fel a tizedet a haza oltárán, megértvén az idők jeleit.63 A másik, hogy a klérus küldöttei a pesti események hatására és a jobbágyok felkelésétől való páni’ félelmükben tették meg ezt a lépést.64 Jelen tanulmányban e két pólus között próbáltuk feltárni a lehetséges okokat. Az ismertetés mellett az érvek és vélemények értékelésére is törekedtünk. Mindezeket figyelembe véve egyetérthetünk azzal a megfogalmazással, hogy a klerikusok „a status quo lehetőség szerinti fenntartására egyesítették erői61 FOGARASSY, 1848. 32. p. 62 Pécsi Püspöki Levéltár, 1848/918. sz. 63 MESZLÉNYI, 1928. 66-67. p. 64 ANDICS, 1949. 12-16. p.
