Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
40 Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) Érvként merült fel még az egyazon nemesi kiváltság védelme. Ezen éppúgy értendő az immunitás, mint az, hogy a tized ugyanolyan jussa az egyháznak, mint a világi nemességnek a kilenced. Az egyház céljai magasabb rendűek, mint az államéi és ezek betöltéséhez szükséges az egyházi vagyon és az adó is. A liberális felfogás egyik kiindulópontja az, hogy a hatalom és a törvények eredője a kezdeti időktől fogva nem a király személye önmagában, hanem a rendi értelemben vett „ország”, azaz a rendi országgyűlés. Ezzel csupán a rendi felfogást viszik tovább a liberálisok. Ezt először az 1825—27-es országgyűlésen fogalmazta meg Borcsiczky István trencséni követ.46 Később ezt a Szent István által hozott tized-törvény- re is vonatkoztatták. Ebből következik, hogy a tizedet is a törvényhozás rendelte el, mint egy speciális közadót. Ezt az elképzelést talán legtömörebben éppen Deák Ferenc foglalta össze 1834. augusztus 27-i felszólalásában, amikor megjegyezte, hogy a nemzet minden jogok forrása, így az ad jogokat a királynak. Emellett azt is kijelenti, hogy „a dézs- mafelöli rendelkezést a nemzet mindig maga gyakorlottá”, s azt sohasem adta át az uralkodónak.47 A reformellenzék megközelítésében a papság — ahogy ez a feudális abszolutizmus időszakában de facto gyakorta érvényes is volt — kulturális, nevelési és istentiszteleti feladatokat ellátó hivatalnoki kar volt. Mint ilyen, az állam által meghatározott funkciók ellátásáért kapta fizetésként a birtokadomány mellett a tizedet is. Ha pedig ezt a gondolatmenetet végigvisszük, annak egyenes végkövetkeztetése az, hogy a törvényhozásilag elrendelt közadót, a tizedet — amely nem az egyház magántulajdona,48 hanem a rendi országgyűlés rendelkezése alá tartozó nemzeti vagyon — ugyanezen törvényhozás vissza is vonhatja. Például abban az esetben, ha a dézsma nem tölti be eredeti funkcióját, illetve ezt a funkciót egy liberális-polgári állam-berendezkedésben — amely a reformelit célja volt és 1848-ban meg is valósult — az állam veszi át. Itt elsősorban az oktatási, a nevelési, a kulturális és az egészségügyi feladatokra gondolunk. Tehát már 1834 augusztusában kikristályosodik az a liberális álláspont, hogy a tizedet, mely 46 CSORBA, 1979. 605. p. 47 KŐNYI MANÓ (szerk.): Deák Ferenc beszédei. I. köt. Bp., 1882. (továbbiakban: KÓNYI, 1882.) 103. p. 48 Deák Ferenc felszólalása ezt úgy foglalja össze, hogy a tized nem a klérus tulajdona, hanem az állam ennek segítségével gondoskodik az egyházról, amely a „status” szolgája. Szerinte épp a törvények megléte mutatja, hogy az ország története során az állam úgy rendelkezett a tizedről mint a maga javairól. Külön is figyelmeztette a rendeket, nehogy a jövőre nézve megkössék a kezüket azáltal, hogy elvi szinten deklarálják, hogy a tized az egyház tulajdona. (Deák Ferenc 1836. február 10-i felszólalása) KÓNYI, 1882. 235. p.
