Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?

Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000)

37

egyháziaknak — Scitovszky szavával — „a legkevesebb észrevételük”31 sem volt. Az aznap éjszakára mindkét tábla által elfogadott törvényszöveg pedig a szokásos utat követvén előbb a dietális bizottság felterjesztésében az Állami Konferencia elé került, ahol azzal a március 27-i ülésen lényegileg egyetértettek.32 Ezt követően pedig az uralkodó a közismert április 11-i szentesítéssel törvényerőre emelte.

Azt, hogy az egyház valóban lemondott a tizedről, egyébként indirekt módon maga Hám is alátámasztja, amikor az uralkodóhoz a püspöki kar nevében beterjesztett március 21-i keltezésű kérvényben az alig három nappal korábban elvesztett tized kapcsán a klérusra háruló terhekről szólva így ír: „Igen sok plébánia, amely jelenleg teljes tizedet vagy a tized egy részét egyházi fenntartási alapként (dós) bírja, a tized eltörlésével nemcsak a papi illetéktől (congrua), hanem több plébánia minden további fenntartástól is elesik.”33

A következő kérdés itt is az lehet, hogy lemondhatott-e a mágnások közt jelenlévő négy egyházi személy az egész honi egyház nevében? Ennek kapcsán szembetűnő, hogy a jelenlévő püspökök közül mind Scitovszky, mind Lonovics, mind pedig az alsótábla üzenetére készült válasz úgy fogalmaz, hogy a maguk nevében készek lemondani a tizedről. Ez a kitétel szolgálhatott egyik alapjául a lemondás érvényessége körüli vitának.

Ennek kapcsán külön kell választani az egyházjogi és a közjogi értelmezést. Az előbbi értelmében a püspökök valóban csak a maguk és egyházmegyéjük nevében nyilatkozhattak, illetve püspöki esküjük eleve kötelezte őket mindennemű egyházi tulajdon védelmére. Mint Scitovszky szavaiból is kitűnik, a tizedet ők az egyház magántulajdonának tekintették:34 „Azon jogról mondtak le a káptalanok, mely Szent István idejétől fogva a magyar katolikus anyaszentegyháznak tulajdoni joga volt.”35 Természetesen ehhez a lépéshez kánonilag a Római Szentszék hozzájárulása is szükséges lett volna. Ez valójában utólagos

31 Főrendi napló, 1848. 344. p.

32 Az udvari kancellária úgy értékelte a dolgot, hogy a magyar katolikus egyház kész helyzet elé állította: 18-án lemondtak a tizedről úgy, hogy előre nem is értesítették a királyt erről. Erről részletesebben ld.: KÁROLYI ÁRPÁD (szerk.): Az 1848-i pozsonyi törvénycikkek az udvar előtt. Bp., 1936. (Magyarország újabbkori történetének forrásai. Hivatalos okiratok és levelek.) (továbbiakban: KÁROLYI, 1936.) 42-44. p.

33 FAZEKAS CSABA - GYULAI ÉVA: A katolikus püspöki kar lemondása az egyházi tizedről 1848. március 18-án. In: Veres László — Viga Gyula (szerk.): A miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXIX. Miskolc, 2000. (megjelenés alatt) Ezúton is köszönöm, hogy a szerzők kéziratukat előzetesen rendelkezésemre bocsátották. (S.CS.M.)

34 Erre az érvelésre a későbbiekben még visszatérünk.

35 Főrendi napló, 1848. 344. p.