Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
34 Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? Itt csupán négy egyházi főméltóság volt jelen: Scitovszky János pécsi, Lonovics József Csanádi és Rudnyánszky József besztercebányai megyéspüspök, valamint Rimely Mihály pannonhalmi főapát. A négy egy- háznagy véleményét — az értékeléstől függetlenül — gyakorta némiképp túlzott leegyszerűsítéssel summázza a történetírás. Meszlényi Antal csupán ennyit mond: „A püspökök is szívesen lemondtak a maguk nevében.”17 Andics Erzsébet pedig semmit sem idéz az elhangzót takból, csak megjegyzi: „Összesen három püspök volt jelen, ahol a tized megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot ugyancsak elfogadták.”18 A következőkben a Főrendi Naplót követve kissé részletesebben foglaljuk össze a jelenlevő püspökök véleményét. Először Scitovszky szólalt fel. A káptalanok lépésére hivatkozva — de egyben megerősítve, hogy a tized az egyház tulajdonjoga volt — a maga részéről és egyházmegyéjét ületőleg lemondott róla. Miután ezt kijelentette, Vagyon Istvánhoz hasonlóan fölemlítette a lelkészkedő papság azon részének a várható nehézségeit, akiknek egyetlen jövedelme a dézsma. Ugyancsak ő hozta szóba a világi földesuraknak haszonbérbe adott, de az idők során örökölhető tulajdonukká vált tized problémáját, ezzel kapcsolatban is megoldást várva a kormánytól. Lonovics püspök is kijelenti, hogy a tized „az egyház birtokjogainak legrégebbikét, s egyszersmind legfontosabbikát teszi.”19 Majd rövid áttekintés után — amellyel a fent idézett mondatot támasztja alá — odatér, hogy a klérus áldozat- készségben mindig példamutató volt és „noha a dézsma megszűntével csaknem valamennyi püspökségnek jelen jövedelmeik felét némelyek pedig legnagyobb részét elvesztendik, tekintve a másik táblán történteket, s engedve a t. RR. hazafiúi felszólításának, én is részemről kész vagyok a papi dézsmáról lemondani s ez áldozatot is a haza oltárára letenni”.20 A pécsi püspökhöz hasonlóan ő is kéri a miniszterelnököt a tized- vesztett alsópapság ellátásának biztosítására, éppen úgy mint a világiak birtokába jutott tizedjövedelmekkel kapcsolatos kárpótlás megadására. Rudnyánszky, csatlakozván püspöktársaihoz, egy rövid mondatban „szívesen és készséggel” mond le a tizedről. Rimely Mihály főapát előbb kijelenti, hogy ő — és rendje — a dézsmának csupán haszonélvezője és nem tulajdonosa, de ennek tudatában is azt rendje nevében a ha17 MESZLÉNYI, 1928. 66. p. 18 ANDICS ERZSÉBET: Az egyházi reakció 1848—49-ben. Bp., 1949. (továbbiakban: ANDICS, 1949.) 14. p. 19 Felséges Első Ferdinánd austriai császár, Magyar- és Csehországok e néven ötödik apóst, királya által Szabad Királyi Pozsony városába 1847. évi november 7-ére rendeltetett Magyar-országgyűlésen a mélt.[ósá]g[os] Fő Rendeknél tartatott országos ülések naplója. Pozsonyban, 1848. (továbbiakban: Főrendi napló, 1848.) 349. p. 20 Uo.
