Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) 33 meg az egyháziak ezen gesztusát. Egyben indítványozta, hogy ezt foglalják is törvénybe, és még az artikulus pontos megszövegezése előtt feliratban kérjék fel a felsőtábla képviselőit, közöttük a püspököket is, hogy kövessék a káptalanok példáját. A tömör felirat megismétli, hogy az „egyházi rendek a követi táblán ülő tagjai, a’ papi tizedről küldőik’ nevében is, minden kárpótlás nélkül, örökösen lemondottak” és egyben „A’ karok és rendek, és különösen a’ körükben ülő egyházi rend tagjai, e példának követésére a’ mélt. főrendeket színes bizodalommal felhívják.”14 A felirat megszövegezésének két nyilvánvaló oka volt. Közjogi szempontból a rendi országgyűlések normális menete kívánta meg, hogy az alsótábla tagjai a főrendi táblához terjesszék fel javaslataikat. Másfelől egyházjogilag is magától értetődő volt, hogy a káptalanok csak a maguk és nem püspökeik, illetve az egész magyar egyház nevében mondhattak le a tizedről. Még a felirat megfogalmazása közben veti fel Vagyon István nyitrai káptalani követ, hogy a lelkészkedő papság azon részének ellátásáról, akiknek jövedelme egyedül a dézsma egy bizonyos hányada (az ún. sedecima15) volt, külön is gondoskodni kellene. E probléma megoldására indítványozta Kossuth Lajos, hogy a tized megszüntetését kimondó törvénycikkben szólítsák fel a felelős minisztériumot, hogy a következő — már népképviseleti — országgyűlés elé terjesszen be egy olyan törvényjavaslatot, amely a papság és a szerzetesség ezen részének megélhetését államilag biztosítja. Már az alsótáblai üléssel egy időben a főpapok közül is néhányan megtudták, hogy ott a dézsma eltörléséről folyik a vita. Ezt hallva arra a következtetésre jutottak, hogy a kérdés néhány napon belül a felsőtábla elé kerül, ezért azt egymás közt előre meg kívánták vitatni. E célból jöttek össze Hám püspök pozsonyi szállásán. Az eredeti kérdés azonban nem került szóba, mert a másnapra világi felsőbb utasításra elrendelt ünnepélyes hálaadó szentmise megtartása körüli viták háttérbe szorították,16 így azt a következő napra, a szentmise utáni tanácskozásra halasztották. Az események felgyorsultával azonban ezzel már elkéstek, mivel ugyanaznap — március 18-án — az este nyolckor kezdődött felsőtáblai ülés második napirendi pontjaként felolvasták az alsótábla feliratát. 14 Religió és Nevelés, 1848. I. köt. 198. p. 15 Sedecima (tizenhatod) = a tizedet elvben egészében a püspök kapta meg és egyház- megyéje intézményeinek fenntartására kellett azt fordítania. Ennek alapján annak negyedét (quarta) átengedte a plébánosoknak. A 13. századtól a tizedet 3/4- 1/4 vagy fele-fele arányban osztották el a püspökök és a kanonokok között. Az újonnan alakult egyházak plébánosai és a fíliák káplánjai csak az említett quarta negyedét, azaz a tizenhatodot kapták meg. 16 SCHEFFLER, 1928. 39-40. p.
