Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Gergely Jenő: Az izraelita felekezet és a zsidókérdés Magyarországon
Gergely Jenő: Az izraelita felekezet és a zsidókérdés 9 A népirtást túlélt hazai zsidóságnak tehát nagyrészt új elhelyezkedést kellett keresnie az átalakuló magyar társadalomban. Ez az új helykeresés és „illeszkedés” természetesen nem történhetett a tradíciókkal való' radikális szakítás révén. Pedig éppen a nagytőke, a bankvilág, a nagykereskedelem, a bérlők stb. rétegeinek felszámolása után következett az 1940-es évek végén a kisipar, a kiskereskedelem, a „kisegzisz- tenciák” gleichschaltolása, amely újabb tradicionális foglalkozási lehetőségektől fosztotta meg az ezekben a többi rétegeknél magasabban reprezentált zsidóságot. (Az intelligencia soraiban élő izraeliták egy része Rákosiék néphatalomnak álcázott diktatúrájában osztozott az egykori „úri középosztályt” ért megtorlásban is, amennyiben mint osztályidegen — talán éppen a náci koncentrációs tábor után — a Hortobágyon vagy Recsken találta magát, ahol nem igen volt több esély a túlélésre, mint a korábbiakban.) Ugyanakkor az is tény, hogy természetszerűleg a legtöbben — a Bibótól már idézett új elhelyezkedést keresők mellett — igyekeztek folytatni az 1944 előtti munkájukat és hivatásukat, az újságírást, a könyvkiadást, kvalifikált szakmunkájukat akár orvosként, mérnökként, ügyvédként vagy bármilyen szakágazat tudósaként. (A „szabad pályák” szerinti elhelyezkedés ezekben az években már közelről sem volt „szabad pálya”, hiszen mindent az állami omnipotencia uralt el.) Kétségtelen azonban, hogy amint a megbízható munkáskáderből lett egyik napról a másikra a nagyüzem vezérigazgatója, a népi káderből a Néphadsereg tisztje, épp így emelkedett az új berendezkedés vezető posztjaira az 1944-es események logikusnak tűnt politikai konzekvenciájaként számos, ab ovo származása miatt baloldalinak, kvázi megbízhatónak minősülő személy. (Azt megbízható statisztikák híján aligha lehet objektiven mérlegelni, hogy mennyi a részarányuk az AVO-nál, a pártapparátusban stb.) A zsidókérdés egyháztörténeti (felekezeti) dimenzióin túlmutató elemzésére egy marxista történetíró, Molnár Erik vállalkozott először még 1946-ban, majd a parasztpárti Bibó István szociológus—filozófus- történész 1948-ban. Ez a két alapmű a történeti megközelítésekből indul ki, ezért máig ható mondandójuk lehetett, bár időtállónak valójában inkább csak Bibó tanulmánya bizonyult. Molnár Erik abból indult ki, hogy „a zsidókérdés helyes megítélésének előfeltétele annak az egész hamis faji látszatvilágnak az eloszlatása, amely elfedi a valóban érvényesülő összefüggéseket”. A fajelmélettel vitatkozva bizonyította, hogy ebben az ügyben is a társadalmi elem a lényeges: a magyar kapitalizmus sajátos fejlődésének vonása a zsidóság nagy szerepe az üzleti életben, a tőkés gazdaságban és a szellemi pályákon, különösen az ún. szabad pályákon. Igencsak megszívlelendő
