Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 1. szám - KALÁSZATOK - Felharsog a fergeteg...: A református lelkész "hatása" a beszolgáltatásra, 1953. Közli Dienes Dénes

Kalászatok 163 Dokumentum Mezőnagymihály községi tanács vb.-tól. A Borsodi református Egyházmegye Esperesi Hivatalának. Miskolc. A 6/b/1953. számú megkeresésére az Esperesi Hivatalnak válaszolva a következőket közlöm: 1. Szilvási János ref. lelkésznek Mezőnagymihály községbe való meg­választása ellen benyújtott tiltakozásunkat nem csak, hogy eddig, hanem időtlen időkik fenntartjuk és a visszavonásról szó sem lehet. Még pedig elsősorban azért, mert maga a választás nem volt titkos és nem is lehetett akkor amikor a reá szavazók fellettek állítva és névszerint hallhatóan diktálták be, hogy x és y és így tovább akik mellette vannak. De ettől függetlenül és főleg azért nem, mert ez a választás minden volt csak nem lelkész választás és még inkább nem pedig azért, mert ez a választás teljesen politikai síkra lett átvive, aminek jellenségei a következőkben mutatkozott meg és nyert tényle­ges beigazolást. 2. Ezen választással kapcsolatosan felütötte fejét a kulákság és kleri­kális reakció összes csökevénye, sőt egyenesen tetőpontra hágott akkor, amikor elvonva mindenki figyelme az egyébb és talán sokkal fontosabb kötelezettség teljesítéséről. így történt az, hogy a Tanács és a Párt figyelmeztetése ellenére a legmerészebb módon tovább folyt az agitálás maga a Demokrácia és a Kormányzat ellen, ugyan akkor megfeledkezve arról még az irányító szervek is, hogy ennek az akna munkának nagyon súlyos következménye lesz. Nem tudja a tanács elképzelni azt, hogy kifogja a megtörtént mulasztásért a fele­lőséget vállalni, mert ezen választás ürügye miatt községünkben ed­dig: 45. drb. hízottsertés, 18.000 drb. tojás, 109. drb. baromfi és 6000 liter tej beszolgáltatása maradt el, azért, mert sokan a kulákság be folyása és a klérus ügynökeinek karmaiba esve, hittek és még mais hisznek abban, hogy ez így is jó lesz. Tehát joggal kérdezi a Tanács, hogy kiválalja ezekért a megtörtént és helyre hozhatatlan mulasztásokért a felelőséget? 3. A fenti megtörtént hibák további halmozódása, valamint a dolgo­zónépeknek a mezőgazdasági munkáktól való elvonása (amit Pártunk és Kormányzatunk a legnagyobb eréllyal megtilt és megakadályoz) valamint községünk belsőnyugalma elengedhetetlenül megköveteli és megkívánja, hogy ennek az ügynek a legrövidebb időn belül befeje-

Next

/
Thumbnails
Contents