Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tóth István György: Raguzai Lajos, a hódoltság utolsó misszionáriusa

16

Egyháztörténeti Szemle 1/1 (2000)

nekrológot készítettek, ennek szűkszavú feljegyzése megírja róla, hogy sok nyelven beszélt, és sokáig mint belgrádi és temesvári plébános szolgált, valamint Magyarországon és Nápolyban a cseh és német katonák tábori lelkésze volt, ugyanis jól tudott németül, arról azonban, hogy mindezeket a feladatait mely években látta el, arról sajnos hallgat ez a nekrológ.10

Raguzai Lajost a raguzai ferences elöljárók 1703. január 9-én évi 25 scudo ellátmányt (tehát a szokásos szerény összeget) ígérve indították útnak a bulgáriai misszióba: Plovdivba, azaz Filippopolisba küldték. A Balkánon útnak indult szerzetes azonban nem ment el Bulgáriáig, hanem felismerte a temesközi misszió lehetőségeit, és - nyilvánvalóan megszegve a rendi fegyelem és engedelmesség előírásait - 1706-tól már Temesvárott és környékén térített. Raguzai Lajos ugyanis látta, hogy a Temesvár környéki (az ő földrajzi fogalmai szerint a török megszállta Szerbiában élő) katolikusokhoz a bosnyák ferencesek csak évente egyszer-kétszer jutottak el, így itt igen nagy szükség volt egy katolikus misszionáriusra. Ezért az eredetileg Bulgáriába szánt misszionárius Isztambulba ment, ahol a konstantinápolyi pátriárka vikáriusától engedélyt kapott arra, hogy e hívek közt működjön, és ugyanekkor magától nagyvezírtől (nyilván nem csekély megvesztegetés fejében) egy fermánt is szerzett, kihasználva, hogy az oszmán birodalomban a raguzaiak igen széleskörű kiváltságokkal rendelkeztek. Raguzai Lajos Temesváron újjáépített egy romos templomot, egy másikat pedig felépített Rékás faluban. Misszionáriusi munkája során több keresztény rabszolgát kiváltott a törökök fogságából, többeket pedig, akik már felvették az iszlám hitet, köztük saját állítása szerint az egyik bulgáriai ortodox érsek unokaöccsét, visszatérített a katolikus hitre. A misszionáriusi munkájában legfontosabb támaszai a Temesvárott és a környéken élő raguzai kereskedők voltak, míg legfőbb ellenségei az ortodox pópák és az - egyébként szintén „illír nyelven”, azaz horvátul beszélő és a ferences rendnek ugyanahhoz az ágához tartozó - bosnyák ferencesek, akik veszélyes konkurenciát láttak a raguzai misszionáriusban.

Raguzai Lajos missziója korántsem esett nyugodt időszakra - a századvégi nagy háború sebeit még alig heverte ki e vidék, és a Temesköz szomszédságában, Magyarországon Rákóczi serege harcolt a

"’DOIX'I A Ragusiö, 1917. 461. p. (642. sz.) A raguzai provinciában természetesen sok Raguzai Lajos nevű testvér szolgált még. Ld. uo. 112., 436., 465., 487. p.