Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Vilmos: Ökumenikus tendenciák a 19-20. századi magyarországi városi temetkezésben
122 Egyháztörténeti Szemle 1/1 (2000) Hungária-alak, a Turul, illetve egyes többletjelentéssel felruházott tárgyak (például a nagyszentmiklósi ökörfejes ivócsanak, amely különösen a századforduló reprezentatív állami temetésein vált elengedhetetlen kellékké). Emellett, mint említettük, a 19. században, különösen a dualizmus idején már nem beszélhetünk jellegzetesen katolikus vagy jellegzetesen protestáns városi síremlék-típusról. Ezek a felekezeti szegregáció megszüntetésével párhuzamosan, de nem annak következtében tűntek el. A katolikus-protestáns különbségek korábban a városi temetkezésben is hangsúlyosan jelen voltak. Az előző századok protestáns síremlékei, különösen a református és az unitárius sírjelek két fő ismérveként a képi ábrázolások elvetését, illetve a puritán kialakítást lehet megjelölni. Emellett - mint minden olyan vallás vagy etnikum esetében, amelynél hagyományai vannak a megjelenítés különféle formáival szembeni indulatoknak - fokozottan előtérbe került a verbális szféra. A sírfeliratok jelentősége három téren növekedett meg: fontosabbá vált a tájékoztató-informáló jelleg, emellett előtérbe került a szöveg irodalmi értéke, valamint a felirat díszítő (kalligrafikus) funkciója. A 19. században mind a megjelenítés-ellenesség, mind az egyszerűség háttérbe szorult, különösen a világi elit temetkezésében. A részletes, igényes fogalmazású szövegek megritkultak, a bibliai idézetek kiválasztását pedig csupán a megszokás irányította. A protestáns és a katolikus elit temetkezésében mutatkozó differencia nagyrészt, az alapvető vallási szimbólumokat leszámítva, megszűnt (a populáris, különösen a paraszti temetkezés esetében ez nem így történt). Valamennyi keresztény felekezetre érvényes, hogy a 19. századi urbánus temetkezésben megnövekedett a síremlék-szobrászat szerepe, és csökkent a sírfelirabirodalomé. Ez az általános tendencia azonban a protestáns síremlékeken radikálisabb változásokat eredményezett, hiszen a katolikusok és a görög keletiek korábban is nagy mértékben éltek a képi megjelenítés lehetőségeivel. A századforduló körüli évtizedek katolikus, protestáns, görög keleti, valamint kitért zsidó elitjének temetkezése már kevéssé tipologizálható vallási alapon (a kikeresztelkedett zsidóságot a korabeli köz- gondolkodás egyértelműen külön kategóriaként, szinte külön feleke- zetként tartotta számon). Az urbánus temetőkben valamennyi felekezet képviselőinél megjelentek a látványos méretű és kivitelezésű, sokszor bombasztikus síremlékek. Szintén a vallástól függetlenül terjedt el a figuralitás (ez még a ki nem térő zsidóságra is érvényes). A gaz-
