Egyházi Értesítő, 1994 (365-367. szám)
1994-07-01 / 366. szám
A két apostol hozza ezt az új erőt. A régi világnak mindene megvan, csak ez az erő hiányzik belőle és ezért abszolút tehetetlen, mint a halálra vát beteg Most pedig itt áll ez a két fiatal ember, akiknek semmijük sincs ezen a világon, de telítve vannak jézusi erőkkel és megerednek belőlük a világgyógyítás, a világújítás csodái. Ez a Jézus nevének ereje, azaz a Jézus személyének az ereje, a feltámadott Úr ereje, amely képes újjáformálni, meggyógyítani ezt a végzetesen beteg világot. Az egész jelenet bámulatos erővel jellemzi életünket. Az aranyat és ezüstöt hajszoló, bénán nyomorék világot és azt a két halászt, akik a Krisztus iskolájából jőve, egy pillanat alatt semmivé teszik az örök ember örök vágyát a gazdagság és a hatalom után. Marad a szó, akiküldés ereje: Kelj fel, fogd a kezem, jöjj velem és járj. Indulj el azon az úton, amit Én,a Megváltó helyezek eléd, hogy ott az Én hírnököm légy, hirdetve a megmaradásnak egyetlen útját, az Én szeretetemet. Ámen Burián Tamás ♦% V V V HÁTHA MÉG UTOLÉR! Ahogy az afrikai teherhordók hajszolt menet után egyszerre leültek, se parancsra, se fenyegetésre nem indultak tovább, mert be akarták várni amíg ”a lelkűk utóléri őket”; huszadik századvégi rohanók, nem kellene egy kicsit megállnunk? Mért ez a tempó, hova a rohanás? Jaj, ha lemarad ebben a rohanásban a lélek! Jó volna megállni és várni! Hátha még utólér! Túrmezei Erzsébet vw uu cro Az egyház nemyachi-Klub, hanem a halászhajók raja! Egyházi ártesitóo 5» 199k július hó.