Egyházi Értesítő, 1990 (314-325. szám)
1990-03-01 / 316. szám
ZÖLD FUVECSKE A MEZŐBEN« (Részletek) Megrepedt nádszál. Szeme kék, mint az égbolt nyári reggelen, arca szelid. Néha kék ködök suhannak át az arcan: "Nagyok, emberek, szeressetek engem!" Eszik, alszik, néha félkönyökére támaszkodva ülj s ha^ kezébe adnak egy csörgőt, kis idő múlva felemeli, rázogatja, nézi, rázogatja, amig bele nem fárad. Nem sír, nem nyafog, nem kiabal. Néz, Szeme tiszta, nézése kedves. De vajon mire gondol? Kicsi lelkének mélységes kútja lezárva. Ha néven szólítják, becézik: Jotka, kicsi Jotkal - derűs lesz, mosolyog. Érti? Talán még a nevét igen, de a szót nem. Csak a föléhajlást, a simogató kezmeleget, es a kis kutban a napsugár szikraja csillan meg. "Emberek, szeressetek!" Körülötte folyik az élet, reggel lesz, aztán este, s az ő kicsi életében alig van változás. Hónapok telnek el, tavasz lesz, majd nyár, a kiságyat felemelik, kiviszik a napra. A lombok között átvillan a fény, ő hunyorog, mert elszokott az erős naptél. Ez jé, ez meleg. Itt el ebben a nagy világban, kicsi ember. Mar tizenkét eves, s még olyan keveset tapasztalt. Életét, világát az agy rácsa, a szoba négy fala, az udvar keritese hatarolja. Elvittük egyszer autóbusszal egy kisebb útra. Nagyon örült. Szemei lobogtak, erőltette az ülést, hogy kilásson az ablakon. Amikor elfáradt, hátradőlve élvezte az ütemes ringast, mint kisgyermek a mozgó bölcső ritmusát. Vajon miket gondolhat? A szája nem beszél, az égszinkék szemek csak kérnék: "nagycn szeressetek!" A kis szőke fej olyan kedvesen simul a tenyer ala, olyan természetesen, olyan kérőn. Nem követelőzik, nem féltékeny, nem sir. Ha máshoz szolnak, ha mast becéznek, mast szeretnek, más ágyához mennek, csak néz es csak var. S ha vegre szolnak hozza, elmosolyodik. Vajon értjük? Mit értünk ebből a kicsi, elrejtőző életkéből? Miket lat az egkek szem, mit fényképez le belső raaganak a körülötte zajló, közelében mozgó világból? Mit lát? Mit ért? Mit gondol? Ha ep emberként nő fel, biztosan nagyon szelid és kedves gyerek és felnőtt lenne. Természete igy is az. Szelid és kedves. Feltenivaló kicsiny élet, kis törött nádszál, amely vékonyan nyújtózik, bizonytalanul, repedezetten, csak a többi takarásában él. Gazdája es pártfogója az öröktől irgalmas Isten, aki sajátjának tartja, terveben így formálta es szereti őt. <3 az, Aki mindörökké megőrzi. Aki a megrepedezett nádszálat nem töri össze. * V- -■ -í. -i AE* >c — * - * y_ 1990 március hé. Egyházi Értesitő. 12
