Egyházi Értesítő, 1989 (305-313. szám)

1989-10-01 / 311. szám

szükséges Isten kezéből a gyógyí­tás ajandéka, az isteni erő, mely elsegit arra, hogy kitartsunk ab­ban a reménységben, hogy a végén lesz megoldás, lesz gyógyulás annak szamara akit hitben hordoztunk. Ki­tartani persze nem könnyű, mert leg­többször az ilyen "beteg" nem is­meri be, hogy beteg, és igy nem segít a gyógyulás munkájában. Pedig együtt­működés nélkül nem lehet meggyó­gyulni. Meg a leghíresebb orvos spe­cialista se tudja meggyógyítani azt, aki nem akar meggyógyulni,mert azt allitja, hogy egeszseges. A lelki adományok között Pál megemlíti a csodatevő erőket is, melyekből manapsag egyre keveseb­bet latunk. Ennek oka nem az, hogy Isten ereje megkisebbült volna, vagy hogy a csodák ideje elmúlt. Inkább az, hogy a hit, a csodák feltétele tűnt el életünkből. Nem hiszünk abban, hogy Isten kepes felfüggeszteni egy időre a világ rendjét, mert meg akarja mutatni, hogy 6 nincs lekötve meg a sajat maga áltál megállapított teremtesi rendhez sem. Az is igaz, hogy hi­ányzik társadalmunkban a csoda va­rasa is, azaz annak elfcgadasa, hogy Isten képes belenyúlni az ember e­­letébe és megmutatni különleges a­­karatat. Ezért csaknem lehetetlen az is, hogy Isten Lelke nyilvánosán szóljon egy gyülekezethez akkor, a­­mikor abban nincs meg az arra va­ló igény. De eppen az a keresztyen ember egyik fontos feladata,hegy ne engedje elfelejtődni azokat a lel­ki adományokat melyek minden ember szamara magatol értődőén megadat­tak. De mert senki se kapja vala-Egyházi Értesítő. ] mennyit egyszerre, azért int Pál, hogy ki-ki használja mások javára azt,ami neki különösképpen adatott. Mehetnénk egy lepessel tovább: abban van tehat a keresztyének e­­gyenlősége, hogy mindenki kapott legalább egy tehetséget, ho^y azzal gazdagítsa embertársai életet. Hogy ez mi, azt mi kell, hogy felfedez­zük. Nem szabad azt gondolnunk a­­zonban, hogy mivel Isten nem áll mögöttünk langostorral es hajt er­re, azért nem fontos, hogy felhasz­náljuk azt. Isten Igeje alapjan meg vagyok győződve arról, hogy sokkal többen fognak elkárhozni az itelet napján azért amit nem tettek meg, mint azért mert megtették azt amit nem lett volna szabad. Igaz, hogy a bűnben, Isten törvényének áthágá­sában gyengeségünk mutatkozik meg, de az is igaz, hogy a mulasztásban sajat erőnk túlbecsülése jelentke­zik, mely szintén Isten ellen való lázadásnak számit.Jézus egjyik pél­dázatában "gonosznak" bélyegezte azt a szolgát,aki a reá bízott ta­lentumot nem arra használta fel a­­mire kellett volna. vIste'n Igéje világosán int ben­nünket: ne halogassuk tehetségeink kifejlesztését és kamatoztatását embertársaink javára. Általunk a~ karja Isten azokat a többieknek ad­­nijs ha nem közvetítjük, akkor nem­csak Neki állunk ellen, hanem meg­rövidítjük a másikat, aki miattunk szűkölködik abban,amiben bövölkcd­­nie kellene. Ne felejtsük el Jézus szavát: "Boldog az a szolga, akit Ura megjővén munkában talal..." munkálkodjunk Isten javainak szét­osztásában, amíg időnk van arra. Kemény Péter. > 1989 október hó.

Next

/
Thumbnails
Contents