Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)

1918-06-01 / 6. szám

EGYHÁZI ÉLET. ■17-1918 Junius. Pünkösti ünneplésünk igen szépen sikerült, a templom buzgó látogatása és jókedvű ada­kozás igazolják ezt. Az első nap 413-an vol­tak az istentiszteleten, úrvacsorát vettek 225- en. A második napon kevesen voltak. Niles-ben pünköst vasárnapján 69-en voltak az istentiszteleten és 15-en járultak az úraszta­lához. A youngstown-i kegyes adományok összege (csak az urvacsorai ajándékokat számítva) 200 dollárnál több volt, Niles-ben közel 15 dollár. A kik Youngstown-ban az úrvacsoraji je­gyek beszerzésére külön adományt adtak, a kimutatásban azok neve megtalálható. Niles­­ben Sorbán József gondnok és neje adomá­nyozták a kenyeret és bort. Niles-i leány-egyházunkat a pünkösti ünne­pek alkalmából szép ajándékokkal lepték meg Csolti Józsefné, ki egy szép fehér úrasztali té­rítőt adott, Casey Henrikné egy csokor gyöngy­virágot és Sorbán Józsefné három cserép élő­virágot ajándékozott az egyháznak. A Niles-i ifjúság egy szépen sikerült estélyt rendezett, melynek jövedelmének egy harma­dát, $25.60 a niles-i templom alapra adomá­nyozták. A rendezőknek, névszerint Bukszár Bertalan elnöklete alatt Gordi András, Babin­­szki András, Csubák József, Molnár Ferencz és Tóth Pál testvéreinknek köszönetét mondunk szives jóakaratukért. Egyházunk összes tényleges adósságá-nak, mely kerekszámban hatezer dollár, még ez év október 6-ig való kifizetése czéljából, mint azt legutóbbi közgyűlésünk határozta, megindult már a gyűjtés. Eddig önkéntesen a követke­zők tették meg ajánlatukat: $50—50 dollárt ajánlottak: Géressy Sán­dor gondnok, Bölcsházy János, $25-—25 dollárt ajánltak Kish András, D. Varga János, Oláh György, Hankó M. Gyula, Menyhért János, Sebők Gábor, Asztalos Áron, Juhász Péter, Hodory István, Balogh János, Hercseg András, Molnár Lajos (E. You.), Sza­­dai Benjamin, Hörcsik Mihály, Göncz Mihály, Mihók András, Molnár István, Dicső B. István, Ricz János, Belenszky János, ifj. Kiss István, Géressy László, ifj. Korán János, Gaál Miklós, ifj. Tóth István, Mennyhért József, Kish Sán­dor, Füzy Bertalan és.Hutkó János. $20 dollárt ajánlott Illés István. $15—15 dollárt ajánlottak id. Géressy Ist­ván, Lengyel József, Filep Menyhért, Bányacs­­ky János, Balogh István, Incze Imre, Varga István (E. You.) és Palóczy Albert. $10—10 dollárt ajánlottak özv. Sipos An­­drásné, ifj. Pallay András, Dankó János, Sza­bó Zsófika, Varga Mihály (Hubbard), Szilágyi György, Németh Ferenczné, Vékássy Mihály, Szathmáry Károly, Pálóczy János és Király Istvánná. $6.00 dollárt ajánlott Tamási Sándor. $5—5 dollárt ajánlottak Durda Mihályné, Varga L. Gyula, Szőke András, Tóth L. János, Varga János (Hubbard), Séra Albert, Kovách Margitka, Makó Sándorné és Hutkó Julia. Az ajánlatok eddigi összege $1128.00 dol­lár s ez mind a tulajdonképeni gyűjtés megin­dítása előtt! S ezen összegek egy része már be is folyt, mint azt a félévi számadásunk mu­tatni fogja. A gyűjtésre kiküldött bizottság és a presby­­terium tagjai most indulnak el a gyűjtésre; re­méljük, hogy a hivek eddig tapasztalt buzgó­­sága meghozza a kívánt eredményt s október 6-án szép ünnepet ülhetünk annak örömére. Kérjük is egyházunk minden tagjait, hogy le­gyenek segítségünkre, hogy az egyház összes tényleges adósságát közös erővel minél előbb kifizethessük. Ha átlag minden atyánkfia tiz dollárt adhatna, könnyen elérhetnők czélunkat. De senki se értsen félre, nincs kivetés, minden­ki annyit adhat és ad, a mennyit tehet és akar. Az Isten az ő bőséges tárházából fizessen meg minden jókedvű adakozónak s segítsen min­ket mindnyájunkat, hogy egyházunk által az O országa közöttünk terjesztessék és abban mindenek boldogságot találjanak. Nyári iskoláink julius 5-én, pénteken nyilnak meg úgy Youngstown-ban, mint Niles-ben és East Youngstown-ban. Ezekerői a templom­ban fogjuk a szülőket közelebbről értesíteni. A konfirmáczió által a nyári úrvacsorához julius 6-ától kezdve készítjük elő a jelentkező­ket, kik a 1 2-ik életévöket betöltötték vagy ez évben betöltik. Kereszteltettek egyházunkban: 45. Simon Géza (Bodrogmező, Zemplén vm.) és neje, szül. Gere Verőn (Nagy-geőcz, Ur.g vm.) ref. vallású szülők fia, Géza, ki szü­letett május 4-én. Keresztszülők Piscsákó György és Kresnye Julia, clevelandi, O. lako­sok, kiket Igly Gáborné helyettesített.

Next

/
Thumbnails
Contents