Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-03-01 / 3. szám

ÜGYHÁZI ÉLET.

11

1917 Márczíus.

XXXI. LECZKE. 1917. április 1.

Az utolsó hét.

(H.) Jézus életének utolsó hete virágvasárnappal kzdődik. Ezen a napon ment fel Jézus Jeruzsálembe. A sok nép mihelyt megtudta, hogy jön a Messiás, a zsidóknak megígért szabaditó, örömmel ment elébe, pálmaágakat szórt útjára s szőnyegeket terített lábai elé. Minden zsidó azt hitte, hogy elkövetkezett az Isten országa, a melyben a zsidó nép levervén ellenségeit, egyedül uralkodik. Azért nagy volt az öröm és hangos szóval kiáltották Jézus felé: "Hozsánna a Dávid fiának! Áldott legyen, a ki jött az Urnák nevében!”

Jézus pedig szomorúsággal látta, hogy a zsidók ő benne királyt várnak, a ki "felemeli Dávid királyi székét", nagygyá teszi ismét a zsidó nemzetet s uralkodik igazsággal és bölcsességgel minden népek felett. Azért tanította a népet s világosan megmondá, hogy az ő országa nem e világból való s hogy ő azt akarja, hogy Istennek országa, melyben lakozik békeség és szeretet, igazság és idvesség, legyen valóság a földön. Istennek e lelki országába hívogatja a zsidókat s a szőlőmivesekről mondott példázatban feddi őket, hogy nem hallgattak a prófétákra, nem hallgattak keresztelő Jánosra, sőt reá sem akarnak hallgatni.

Az Írástudók és farizeusok, megijedve látták, hogy miként nő a Jézus követőinek száma s félvén, hogy elvesztik tekintélyüket a nép előtt, kezdettől fogva gyűlölték Jézust. Most, hogy Jézus még kíméletlenebből szólott ellenük, mint a nép igazi ellenségei ellen, elhatározták, hogy Jézust elteszik láb alól. De Jézus is vigyázott magára s nem engedte magát a farizeusok tőrében megfogatni.

Aközben elérkezett a zsidóknak húsvéti ünnepe, melyet az Egyiptomból való kiszabadulás emlékezetére úgy tartott meg minden zsidó, hogy együtt vacsorázott szeretteivel s húsvéti bárányt evett. Jézus is egybe gyűjtötte ez alkalomra tanítványait s velők együtt vacsorázott. Először vette a kenyeret és hálát adván azért Istennek, megtörte s tanítványainak e szavakkal adta: “Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Hasonlóképen a vacsora után a poharat is vette s hálákat adván az italért Istennek, ezt mondotta: “E pohár az uj testamentum az én vérem által. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azután Jézus megmondá az ő tanítványainak, hogy egy közülök őt elárulja s mikor a tanítványok ezt nem hitték, reá mutatott Judásra, a ki bűnösségének tudatában mindjárt el is távozott onnan. Vacsora után kiment Jézus az ő tanítványaival az Olajfák hegyére s ott azon a helyen, melyet Gecsemánénak neveztek, tanítványaitól távolabb igy imádkozott: “Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár; mindazáltal ne úgy leegyen a mint én akarom, hanem legyen meg a te akaratod.” S a mikor vissza ment a tanítványokhoz; azok aludtak. Felköltvén őket Jézus, rrondá nekik: “íme elközelitett az óra, melyben az embernek fia a bűnösnek kezébe adatik. Keljetek fel, mert már jön az, a ki engemet elárul.”

Akkor Judás, a ki Jézust elárulá, kisérve sok néptől és főpapoktól, hozzá mene és őt megcsókolá s ezzel jelt is adott az ő elfogatására. Azok pedig megfogván Jézust, vivék a főpaphoz, Kajafáshoz, a hol Jézus ellenségei már egybe gyűltek vala, hogy Ítéljenek felette. Sok hamis tanút állítottak Jézus ellen, de semmi bizonyságot sem tudtak ellene felhozni, a miért elítélhették volna. Hanem a mikor Jézus megmondotta, hogy ő a Messiás, ellenségei haragtól eltelve mondák ki, hogy méltó a halálra. £s elvitték Pilátus elébe, a ki a rómaiak helytartója vala, hogy a halálos Ítéletet ez megerősítse és végre hajtassa. Pilátus ugyan semmi okot nem talált, hogy Jézus halálra itéltetését megerősítse, de féltvén népszerűségét és hatalmát, végre ellenségei kezébe adá Jézust, hogy megfeszítsék.

Jézust a zsidók levetkeztették s bíbor palástot adtak reá, tövisből főnt koronát tettek fejére és egy nádszálat a jobb kezébe, csúfolták, verték és köpdösték; végre kivivék a Golgotha hegyére s ott keresztre fesziték. A keresztfára pedig azt irták: Ez Jézus, a zsidóknak királya. De még nehéz szenvedései között sem hagyák békében, akkor is csúfolták, ezt mondván: “Bízott az Istenben, mentse meg hát most az Isten". Jézus pedig a keresztfán is ellenségeiért imádkozott, mondván: “Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekednek." A sok szenvedés után végre, miután felkiáltott: "Atyám, lelkemet a te kezeidbe teszem!" — meghalt Jézus.