Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-03-01 / 3. szám
EGYHÁZI ÉLET. 4 1017 Márcziu a fölásott hősök között keresni a kedves fiút... Kis leányát ringatta a térdén s dalolt neki szép tündérországról, mikor jött a behívója. Búcsúzóul ezt súgta nekem: ha nem jöhetnék haza, ne hagyj idegen földben pihenni, édes jó anyám. A hazai földben nyugodtabb lesz álmom. ---- Ravaruszkánál esett el még az első rohamokban. Onnan jövök. Sok sírban kerestem s egyben sem találtam. Oh, az az irtózat, alaktalan enyészetdulta halottak között keresni az egyetlen fiút... és nem találni meg. Én vagyok a legboldogtalanabb, mert mig más a gyermeke sírjára borulhat, elhalmozhatja virággal, megöntözheti könnyel, én a sírját se találom. Az én fiamnak nem jutott egy hantocska sem az édes hazai földből. Folyton a fülemben cseng jó fiam búcsúszava: ha nem jöhetnék haza, ne hagyj idegen földben pihenni, édes jó anyám. A hazai földben nyugodtabb lesz álmom... És nem lehet nyugodtabb az álma... sírját se találom. — Az én bánatomat is hallgassák meg — szólalt meg a negyedik nő, ki eddig könyes szemét törölgetve hallgatott. — Szép, sugárnövésü, eleven fiúcskám volt, mig egyszer tizenhárom éves korában rá nem szakadt a betegség. Sarlach tette tönkre. A szive fölött daganat támadt. Hires professzor operálta és és megmondta, hogy legfeljebb két hónapig élhet. Menthetetlenül meg fog halni... És nem halt meg... három évig élt még és én minden nap végignéztem irtóztató kínját, rettenetes haldoklását. Tudják-e, mit tesz az, mikor az édesanya napról-napra azért imádkozik: Istenem, vedd magadhoz azt, a ki életemnél is drágább nekem?... Én imádkoztam... hogy gyermekemet... A három év alatt 1628 morfium-in jektiót kapott kínjai enyhítésére. Az egy oldalon való fekvés miatt eltorzult a válla, kis melle kinőtt, combja tövén a csukló elhagyta a csontot... Szenvedéseiről naplót vezetett... Három éven át nem voltam az utcán, nem vettem kalapot, nem vettem uj ruhát. Hideget, meleget soha sem éreztem, minden gondolatom az én jó Béluskám volt... Ablakunk alatt virított az akác. Kis fiam megszólalt: Anyácskám édes, már harmadszor látom innen az ágyból, hogy virít az akác... Vannak-e még lepkék, hát dalos madárkák?.... Istenem, de jó annak, a ki játszhat velük! — Napról-napra láttam az édes gyermekem irtóztató kínját s tudtam, hogy nincs segítség sehol... Életemet adtam volna érte, csak egyszer láttam volna még egészségben játszani kis pajtásaival a virágos réten... s nem játszhatott többé soha sem... Ott van a másik fiam nekem is a csaták viharában, de ha úgy rendeli az Isten, hogy hősi halált haljon, csak azt a kint, azt a hosszú szenvedést ne érezze, a mit a másik fiam s vele együtt én is éreztem... De... de... Isten óvja, védje__ hiszen ő is nagyon kedves, ő is fiam nekem. A négy nő meghatva törölgette szemét, mikor megszólalt az ötödik kis fekete ruhás aszszony a szomszédos székről: — Nekem soha sem volt gyermekem. A panaszkodó édesanyák szeméről lekerült a kendő, egymásra néztek s egyszerre hagyta el ajkukat a szánakozás szava:---- Szegény asszony... szegény asszony... milyen boldogtalan lehet. A vonat ablakából láttam még őket. Összehajolva beszélgettek tovább a glóriás szivü aszszonyok, a sokat szenvedett édesanyák; de mintha vigasztalódtak volna már kissé, mert az ötödiket vigasztalták, a ki még náluk is boldogtalanabb. ELMÉLKEDÉSEK A HÁBORÜRÓL. A háború pokol, ezt mondta valamelyik amerikai nagy hadvezér. És a katonákat a mai társadalom épen arra neveli, hogy ebbe a pokolba menjenek. “Arról ismernek meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek,” mondá a Jézus s hiszik ma is az ő tanítványai. És mégis háborúznak a keresztyén népek! Vájjon igazi keresztyén-e az, a kiben a szeretet helyét a gyülölség foglalta el, a ki nem tud megbékélni ellenségével, hanem arra törekszik, hogy azt fegyverrel megölje? ! Sokat beszélnek ma a keresztyén vallás csődjéről; azt állítják, hogy ha a keresztyén vallás követői a háborúval megtapodják a szeretetet, nincs abban üdvözitő erő. Pedig nem a keresztyén vallás a bűnös, hanem az emberek, a kik ugyan keresztyéneknek mondják magokat, de alábbvalók a pogánynál, mert szivök távol áll attól ,a mit szájokkal hirdetnek, a szeretettől és békeségtől.
