Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-11-01 / 12. szám

EGYHÁZI ÉLET.

1917. December.

9

XXI. LECZKE. I. OSZTÁLY.

JÉZUS A TENGEREN.

(Olvasandók Máté ev. VIII. részinek 23—27 versei.)

(H.) A mikor Jézus a hajóra szállt vala, követték őt az ő tanítványai. És imé nagy háborgás lön a tengeren annyira, hogy-a hullámok a Haj ót elborították; Jézus pedig alszik vala. Akkor az ő tanítványai hozzá menvén, íelkölték őt és ezt mondák: “Uram, ments meg minket, mert elveszünk.” Jézus pedig mondá nekik: “Mit féltek, óh kicsinyhitüek?” És felkelvén, megdorgáló a szeleket és a tengert, és lön nagy csendesség.

Sokszor hasonlítják a tengeren való utazást a mi életünkhöz, mert a mi életünk is olyan bizonytalan, mint a tengeren járó hajóé. A tengeren járó hajót hullámok ostromolják s kimerüléssel fenyegetik. És hogyha a hajó nem elég erős s nincsen jó vezetője, bizony ,el is merítik azt a hullámok igen sokszor.

Képzeljük el, hogy az élet egy nagy tenger s mi ezen a nagy tengeren testünk gyenge csónakjában u-Jézus a tengeren.

tazunk. Hasonlítsuk a betegségeket és az élet egyéb bajait a tenger hullámaihoz, mert a betegségek és az élet bajai is úgy fenyegetik életünket, mint a hulla, mo'k a tengeren járó hajót. És értsük meg, hogy egyedül a Jézus az, a ki a betegségek és az élet bajai között megtarthat hogy el ne vesszünk. Jézus tanít minket arra, hogy minden haj za Isten akaratából van rajtunk és hogy az Isten még akkor is szeret minket arra, hogy minden baj az Isten akaratából vagyunk és szenvedünk, Isten akaratán nyugodjunk meg; ha akármi baj őr minket, értsük meg, hogy Isten azzal is javunkat akarja. Ne zúgolódjunk hát Isten ellen, ha bajban vagyunk, hanem bízzuk magunkat Istenre, a jó Atyára, a ki jobban tudja nálunknál, hogy mit cselekedjék velünk. Ha az Istenben bízunk még akkor is, a mikor szenvedünk, lelkünk háborgása lecsendesedik, kétségbe nem esünk és el nem veszünk az élet tengerén.

XXÍI. LECZKE. I. OSZTÁLY.

JÉZUS A KUTNÁL.

(Olvasandók;János ev. IV. része 1—30 versei.)

(H.) Megy ék la Jézus Samáriának Sikár nevű városába, arra a1 helyre, melyet Jákob adott vala a,| ö fiának, Józsefnek. Ott vala pedig, a Jákob forrásul Jézus azért az utazástól clíáradvajfjpüle á forráshoz! Jőve egy samariabeli asszony;j^ét ^crftéííi, kinejt monda Jézus; “Adj innom!’’ K||nda néki a samaria.T beli asszony: “Hogy kérhetsz zsidó'létedre inni én tőlem, ki samariai asszony vagyok; mert a zsidók neiis barátkoznak a samariabelipkkcjíl1-: Felele Jézus és monda néki: “Ha ismernéd5az Isten^,,szándékát s 'túdf+ nád, hogy ki kér tőled viget, te kérted volna őt éjs adott volna ő neked élő vfeet. Mert mindaz, á ki te kutból iszik, ismét megszomjazik; valaki pedig abból a vízből iszik, melyet én adok néki,, soha örökké meg nem szomjuhozik, mert az az örök életnek vize.” Monda néki az asszony: “Uram, látom, hogy próféta vagy, add nékem hát azt a vizet, hogy soha se szom-Jézus a kúinál.

juhozzam. Mert látod, a mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak, ti pedig azt mondjátok, hogy egyedül Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.” Monda néki Jézus: “Az Isten lélek s a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” A samariai asszony csudálkozott, hogy Jézus tőle, kit a zsidók lenéznek, vizet kér. Az is csudálkozna, a kit mi nem szeretünk, ha tőle valami szívességet kérnénk. S talán mi is csudálkoznánk, ha az fordulna hozzánk segítségért, a kiről tudjuk, hogy nekünk c-llenségünk. Igen, mert a samariai asszony nem hal. lotta a szeretetnek és megbocsátásnak evangéliumát; igen, mert bár mi ismerjük ezt az evangéliumot, szeretni és megbocsátani nehezen tudunk. Pedig a sze. retet az az élő viz, a melyből a ki iszik, soha meg nem szomjuhozik. Tanuljuk meg hát, hogy Isten törvénye, hogy egymásnak megbocsássunk s még ellenségeinket is szeressük.