Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-10-01 / 10. szám
EGYHÁZI ÉLET. 2 1917. Október. tak ki soha azok a népies gondolatok, amelyeket gyermek korában magába szívott. Annak, aki Luthert meg akarja érteni, nemcsak a templomban, nem is a tanári kathedrában kell látnia, nemcsak Írásait kell olvasnia, hanem látnia kell őt a hétköznapi életben. Aki igy látja őt, az meg fog győződni róla, hogy ez a barbár, ez a nagy tudatlan: valódi tudós, költő és művész volt, akármit mondjanak ellenfelei. Igaz, hogy Írásaiban ő is korának nyelvét használja. Néha nem pontosan és nem szószerint idéz — de azért nem érdemli meg sem a hamisító nevet, sem azokat a lealacsonyító kifejezéseket, amelyeket ma már a nyomdafesték el nem tűr. Wormsban maga is elismeri, hogy egyes egyének ellen a szokottnál is élesebben irt, de ez teljesen az ő vérmérsékletéből folyt. Gyorsan dolgozott s nem igen javítgatta Írásait, hanem mire az Írást befejezte, már a nyomdából is kikerült a munka. Munkáinak nyelvezete: korának a nyelvezete. Humora erős •— de ez is egyik jellemző tulajdonsága volt korának. Öt nem kímélték ellenségei s ő sem maradt adós a támadásokért, amelyek érték. Mind ehhez hozzá kell vennünk azt, hogy Luther 40 éves korától kezdve beteges ember volt s igy nem csuda, ha a személye és tanításai elleni támadásokat sokszor szokatlan éles hangon utasította vissza. Mindez azonban nem gátolhat meg senkit sem abban, hogy igazságul fogadja el azt a tényt, hogy a mai német irodalomnak a tulajdonképeni megalapítója Luther Márton, aki korának egyik legtermékenyebb Írója volt. Luthert azonban nemcsak mint tudóst, mint szerzőt, hanem mint magán embert is támadják ellenfelei. Támadásaikat leginkább az úgynevezett “asztali beszélgetésekre’’ alapítják. Luthernek az asztalánál mindig voltak kiváló tanulók. Ezek közül való volt Cordatus Conrad, kinek a magyar protestáns egyház történetében is szerep jutott. Övolt az első, aki megkezdette azoknak a beszélgetéseknek a följegyzését, amelyek az asztalnál, ebéd vagy vacsora közben folytak le. Természetes, hogy az ilyen beszélgetések teljesen magán jellegűek s ezekből nem is igen lehet következtetni egyetlen embernek az egyéniségére sem. És mégis, daczára annak, hogy ezek a beszélgetések a följegyzés után később jelentek meg: a legalkalmasabbaknak ezeket a beszélgetéseket tart ják Luthernek a megítélésére. Humorát, barátai körében való jó kedvét elitélik, s ebből azt következtetik, hogy Luther részeges és erkölcstelen volt. Luther nem volt részeges, de nem volt megvetője a jó bornak és a sörnek. Ö maga küzd a legerősebben az ellen az éktelen dorbézolások ellen, amelyek Németországban, éppen a legfelsőbb körökben, azokban az időkben, divatban voltak. Aki alkoholista: az nem bir annyit dolgozni, mint Luther dolgozott, aki körülbelül 350 kötetnyi munkát irt össze. Luther, bármennyire szeretnék is azt bebizonyi tani, sohasem Írja magáról, hogy részeg volt, és bizonyos, hogy senki sem látta őt részegnek. Ha látta volna valaki, ennek emlékezete bizonyosan fennmaradt volna. Luther nem volt erkölcstelen. Ezt egyenesen házassága bizonyítja. Bora Katalint nem úgy vette feleségül, mint szerelmes diák. Bármenynyire fáj is Melanchtonnak, hogy Luther megnősült, nem szabad felednünk, hogy Luther már 42 éves volt és önmaga iránti kötelességét teljesítette amidőn 1525-ben Bora Katalint feleségül vette. Nincs ebben a házasságban semmi romantika, hanem egyenesen megnyilatkozik benne az élet-szükség, amely már csak azért is kivánatos volt, hogy Luther ebben a tekintetben is példakép álljon a világ előtt, bebizonyítván, hogy a házasság Isten rendelése. Sokan felróják Luthernek, hogy védelmez te a szükségből való hazugságot, de feledik, hogy ezt csak akkor tartotta megengedhetőnek, ha az valamely embernek hasznára van. Ma nincs olyan protestáns ember, aki a hazugságot még ilyen esetben is helyeselné. Sokan őt teszik felelőssé Hesseni Filepnek kettős házasságáért, holott éppen Luther volt az, aki legerősebben ellenzett minden ilyen dolgot s amidőn az eset tudomására jutott, ő maga Ítélte el azt a legerősebben. Világos dolog, hogy Luther ember volt, akinek éppen úgy a fejéhez volt köttetve a gyarlóság, mint a kis embereknek. Bizonyos, hogy egész életén át küzdenie kellett azokkal az akadályokkal, amelyek eléje tornyosultak s ha nevelése és életkörülményei gátolták abban, hogy emez akadályok közül némelyeket legyőzhessen: azért nem kell elitélni, hanem oda kell nyújtani neki az elismerésnek koronáját azokért a győzedelmekért, amelyeket végrehajtott.
