Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-09-01 / 9. szám
Egyházi élet. — 7 — i t) i7. Szeptember. ban ez nem sikerült. Tetzel János közétette a Wimpina Conrád által készített ellentételeket, de fellépett Luther ellen a Domonkos rend is, amelynek kebelébe Tetzel tartozott s Pierro Syl veszter ennek a rendnek főnöke ügyetlenül ugyan, de még is fellépett Luther ellen. A legerősebb ellenfele volt Luthernek Eck János. Már Rómában is komolyabban kezdettek gondolkozni az események felől s pápai törvényszék meghagyta, hogy Luther hatvan napon belül jelenjék meg Rómában önigazolása végett; azonban Bölcs Frigyes kérésére a pápa a reformátor kihallgatását s az ügynek a megvjz/sgálást Cajetánus nevű követére bízta, aki ekkor Augsburgban tartózkodott. Luther a kihallgatáson a császár és Augsburg város védlevelével jelent meg s a bibornok Aquinoi Tamás irataival igyekezett Luthert meggyőzni a tévedésről és midőn Luther ezekkel szemben a bibliára hivatkozott, a gőgös bibornok Luthert mint egy mély tekintetű és csudálatos ábrándokkal telt fejű vad állatot’’ elutasította 3 meghagyta neki, hogyha meg nem változtatja véleményét úgy ne merészeljen előtte többször megjelenni. Luther tudta azt, hogy a bibornok kezében van az ő elfogadására a pápai parancso lat s ezért Augusburgot hívei segélyével még ezen az éjszakán elhagyta, de előbb a pápához fellebezett. Cajetánus ekkor Bölcs Frigyeshez fordult s követelte, hogy Luthert fogassa el és küldje Rómába. Miután azonban ez egyetem Luther mellett emelt szót s hangsúlyozta, hogy Luther ellen semmiféle eretnekség nincs bebizonyítva, a pápai követ kérését megtagadta. Most a bűnbocsátó levelek árulását a pápa egy bullában megerősítette s Luther már nem a pápához, hanem a közzsinathoz fellebbezett 1518 nov. 28-ikán. Rómában az volt a vélemény, hogy a vizs gálatnak azért lett kedvezőtlen az eredménye, mert a bibornok volt makacs. Luther kész volt arra, hogy ügye egy Németországi törvényszék elébe vitessék. A pápa politikai előnyök reményében készen volt arra, hogy Luther ügye még egyszer megvizsgáltassék s vizsgálat megejtésével Miltitz Károlyt bizta meg. Miltitz más ként kezelte a dolgot, mint Cajetánus. Látta, hogy erőszakkal semmire sem fog menni s miután maga is elitélte azt a visszaélést, amely a bűnbocsátó levelek árulását végező egyének részéről volt tapasztalható,Tetzelt megdorgálta Luthert pedig tisztelettel hívta meg magához. Luther tneg is jelent. Állításait nem vonta viszsza, hanem megígérte, hogyha ellenfelei hallgatni fognak, ő is hallgatni fog. Miltitz azt hitte, hogy sikerült az ügyet teljesen befejeznie, amikor újra megkezdődött a vitatkozás. Eck János, Luther egyik hívét, Karlstadti Bodenstein Andrást hivta ki vitára s a kihívást úgy intézte, hogy a vitatkozáson Luther is megjelenjék. Mikor a vita javában folyt Luther látta, hogy a vitatkozás egyenesen ő ellene irányul s Eck egyenesen őt támadja. Luther nem maradt tétlenül, hanem válaszolt azokra a kijelentésekre, amelyek az ő felfogása ellen szólották. Több olyan kérdés merült fel ezen a lipcsei vitatkozáson, amely eldönthetetlen maradt, azért a vitatkozás irodalmi utón tovább folyt. A lipcsei vitán Luther elhatározta, hogy a pápaság eredetének a kérdését tanulmányozni fogja s miután tanítása Húsz Jánosnak a tanításával hozatott kapcsolatba: Húsz János iratait is tanulmányoz ni kezdette. Tanulmányai közben meggyőződött arról, hogy az ő elvei a római egyház kebelében nem fejlődhetnek ki s belátta, hogy előbb-utóbb szakítania kell Rómával. Tanulmányainak és meggyőződésének eredménye volt az, hogy 1520-ban szózatot intéz a Német nemzet keresztyén nemességéhez, amelyben arról a felelőségről elmélkedik, amelyek a világiakat az egyházi ügyekben illetik. Luther felszólította a nemességet, hogy jogainak megvédelmezése végett álljon a reformáció oldalára. Ezt a munkáját követte “Az egyház babyloni fogságáról” Írott munkája. Ezt a tudósokhoz irta s benne a szentségekről szóló tanokat vette erős bírálat alá, s kimutatta, hogy bibliai alapon nem lehet csak két szentségről szó. Harmadik müve volt “A keresztyén szabadságról” szóló munkája. Ez a három munka jelöli meg a lutheri reformátiónak az útját. Az elsőben megmutatja az utat az állam reformálása felé; a másodikban az egyház, a harmadikban az egyénnek a megújhodására, reformálására ad becses utasításokat. Mikor ezek a munkák megjelentek, Eck János Rómába sietett s ott Luther ellen kieszkö zölte az átokbullát, amely Luther irataiból 41 et eretnekségnek bélyegez, iratait tűzre valóknak ítéli s Luthert átokkal megfenyegeti. Luther, akivel a bulla kihirdetése előtt Miltitz még egyszer értekezett, “A keresztyén szabadságról” Írott müvét elküldötte a pápának s kijelentette, hogy Istennek igéjétől el nem áll. (Folytatása következik.)
