Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-04-01 / 4. szám

EGYHÁZI ÉLET. 1917. Április. 6 LELKI ÉLET. (B.) Szerető mennyei Atyám! Lélek vagy Te s lelket leheltél az ember porlandó testé­be, hogy az örökkévalóság örömeinek részese legyen. Oh add, hogy a lélek törvényeit meg­ismerjem, azok szerint járjak s a lelki-élet által találjak boldogságot e földön, egykor pedig idvességet az egekben. Amen. Olvasandók Márk evangéliumának 8. részé­ből a 34—38. versek. Textus: “Ha lélek szerint élünk, lélek sze­rint is járjunk." Galata V:25.) A világ általában két részre osztható; az egyik része látható, a másik láthatatlan. Így van ez a nagy természetben is, ahol megfigyel­hetjük ugyan a roppant változásokat, de azt az erőt, mely e változásokat előidézi, nem lát­juk, csak működéséből ismerjük. Az ember is két részből van. Az ember lát­ható része a test, láthatatlan része pedig a lé­lek. Mind a kettő Isten adománya. Isten te­remtette az embert testével, leikével együtt. A testet úgy teremtette meg az Isten, hogy az az ember halála után elporlik, a léleknek pedig halhatatlanságot adott. A test a lélek nélkül erőtlen, de a lélek a test nélkül is él. Ezért mondja az apostol, hogy lélek szerint élünk. Ha nincs bennünk lélek, melynek ereje a testnek elevenségét megtartsa, akkor nincs életünk. Ha Isten okos lélekkel fel nem ruhá­zott volna téged, akor nem tudnád; mi jó és mi a rósz. Nem tudnál különbséget tenni bűn és erény között. Fogalmat sem alkothatnál magadnak az erkölcsökről. Ismeretlen volna előtted az érzések legfenségesebbike, a szeretet. Ezek nélkül pedig emberi módon nem élhet­nél. Hiába volna sok földi kincsed a lélek nélkül. Hiába volna minden igyekezet, minden emberi hatalom, hogy a rendet fentartsa az emberek között, ha csak test szerint élne mindenki, Hiá­ba volnának a legbölcsebb törvények, a legne­mesebb czélu intézmények, ha az engedelmes­ség, a törvény tisztelete, az áldozatkészség, vagy röviden: a léleknek nemes felbuzdulása nem volna. E nélkül nem lehet az emberi tár­sadalmat elképzelni. E nélkül nincs előhala­­dás, nincs boldogság, nincs élet. Igaz tehát az, hogy lélek szerint élünk. A test szerint élve elpusztulnánk. De ha csaku­­csakugyan lélek szerint élünk, lélek szerint is kellene járnunk. Vagyis olyan dolgokat kel­lene cselekednünk, melyek a lélek szerint va­lók. Úgy kellene élnünk, amint a lélek kí­vánja. Mert ha nem járunk lélek szerint, nem is lehet életünk a lélek szerint. íme Jézus Krisztus, aki lélek szerint járt, nem lett a go­noszok martaléka, kik azt hitték, hogy a testtel együtt a lelket is megölhetik, hanem feltárni dott a halálból és megdicsőittetett. Törekedtél-e te is, mindig lélek szerint jár­ni? Úgy cselekedtél-e mindig, amint lélek sze­rint, Isten előtt kellett cselekedned? Vagy azokra néztél-e, melyek test szerint valók s a­­hoz szabtad-e magadat? Emlékezz erre: a test bűnre viszen, a bűn­nek zsoldja pedig a halál. Azt az életet, mely­ben öröm, megelégedés és boldogság van, úgy éred el, ha lélek szerint jársz, amint az apostol is tanácsolja. b ála legyen Neked, jó Atyám, hogy hal­hatatlan lelket adtál halandó testembe és hogy a lélek szerint való élet utait megmutatod ne­kem. Tarts is meg ezen az ösvényen, Uram! A test hiábavoló vágyait, melyek bűnbe sodor­nának, távoztasd el tőlem. Adj erőt, hogy megtisztítsam magamat a bűnös szenvedélyek­től, haragos felindulástól s add a szeretetet, igazságot, békességet nekem. Buzdítsd fel lel­­kemet gyakorta ama dolgok vizsgálatára, me­lyek nem láttatnak, mert ezek örökkévalók s jutalmuk megmarad úgy a földön, mint az e­­gekben Ámen. CSENDES ÓRÁK.

Next

/
Thumbnails
Contents