Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1916-09-01 / 1. szám

EGYHÁZI ÉLET. ■8-1916. szeptember. Mese. Irta: Heltal Gáspár. (Élt 1520—1575). Egy igen gazdag ember fia, kinek az atyja halála után sok marhát hagyott vala, nem igen sok idő múlva alá kezde szállani és igen el­szegényedni. Vala ennek egy jámbor vén szomszédja, ki mondhatlan igen szegény vala, de nem sok esztendő múltán igen marhás lön és igen meggazdagula. Az ifjú, ki szegénység­re jutott vala, a szomszédhoz méné és szépen szóla annak, mondván: Én édes uram, jó szom szédom, mi oka annak, hogy én igen marhás embernek fia lévén, annyira elszegényedtem, hogy csak alig vagyok. Te pedig oly igen szegény valál, hogy csaknem koldulásra jött vala dolgod; de mostan igen gazdag vagy, majd te magad sem tudod marhádnak számát. Kérlek tégedet jó szomszéd uram, jelentsd meg, mi módon jutottál a sok marhához. Tu­dod mely jó szomszéd vala az apám; az ő barátságáért müveid és jelentsd meg énnékem azt a módot, hogy én is megtanulhassam. Mert nyavalyásul vagyon dolgom. Monda a vén szomszéd: Úgy vagyon. Az apád jó barátom vala és ő érette megművelem és megmondom, miképen én meggazdagultam. De úgy, ha senkinek meg nem jelented és meg nem mu­tatod. Felele az ifjú és monda: Bizony nem jelentem, meg sem mutatom senkinek. Monda a vén szomszéd: Jó fiam, a te kapud felett két fecske lakik. Ez esztendőbeni nyár­ban mindenkoron reggel felkelj, mikoron a fecskék reggel énekölni kezdnek. És nagy figyelmetességgel hallgass reá, mit mondjanak. Egy napon jeles dolgot hallasz tőlek. Mert ketten csoda dolgot kezdenek egymással be­­szélleni, melyből tanácsot vehetsz és nagy böl­csességet a meggazdagulásra. Mind megmond­ják azok, hol kell a kincset keresni és miké­pen kelljen azt találni. Holnap ismég jöjj hozzám és egy szent tárgyat adok; akkoron megmondom, mit cselekedjél avval. És elmé­ne a vén szomszéd és fel vön egy csontocskát a földről és egy ruhába varrta azt. És másod nap megadá az ifjúnak, mondván: im szent tetem vagyon ebben. Minden reggel, mikoron meghallgattad a fecskéket és azok a mezőre mennek, te is el­menj, először a házba, és a szent tetemmel il­lessed az asztalt és az ágyat, a padokat és tál­tartókat stb. És onnét kijővén, a pitvart, ab­ban a szuszékokat, kádokat stb. Onnét menj el a pincébe és a szent tetemmel illessed az ászkokat, az ajtókat. Onnét menj az istálóba, illessed a válukat, az pajtában a jászolokat, a csűrben a csürbáványokat, a kertben a gyü­mölcsfákat stb. Onnét menj a szőlőbe és meg kerüld a szőlőt. És meglátod jó fiam, mely igen szentséges legyen ez és mely igen nagy áldása legyen. Az ifjú igen megköszönvén, el vivé az erek­­lét és úgy cselekedék, miképen őtet tanította vala a vén szomszéd. Midőn pedig harmadnap reggel felkölt volna, és a fecskét megleste vol­na, tehát mind felesége, mind házanépe erő­sen aluszik. A szomszédok készen kimennek szántani és a szőlőbe kapálni. A szomszéd­­asszonyok tehát megfejték az ünőket és készen kihajtották őket a több barmokkal egyetem­ben. Magában kezde ezokért gondolkodni, mondván: bezzeg nem jó igy. Pokol útban jártam eddig. Nem csoda, hogy elszegényed­tem. És bemenvén a házba, megszólitá a fe­leségét: Kelj fel Rebeka. Emeld fel a nehe­zedet. Nem jól vagyon a dolog. Nem úgy élnek az emberek. Imé lásd meg, hogy ott áll az ünő; még berekesztve vagyon a borjú, ma­ga a szomszédság készen ki is hajtotta minden barmát. Reggel ez okáért eképen kezdé fel­­költögetni háza népét és ő maga is a fecskék­nek tanácsát meglesni. Annak utána a szo­bába menvén az ereklével és illetvén az asz­talt, a padokat stb., látá, tehát mindenütt da­rab kenyerek és maradék borok vannak. Mo­­satlanok a tálak, töröttek a fazekak és félesz­tendőtől gyűjtött szemétek, rozsdás nyársok, serpenyők és rozsdás kések stb. Annak utá­na a pitvarba vivén az ereklét, tehát lukasok SZÉPIRODALMI RÉSZ.

Next

/
Thumbnails
Contents