Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1916-11-01 / 3. szám

EGYHÁZI ÉLET. •4-1916. November. EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ 3 Hálaadás napja. (T) Hálaadás napjának rövid története ez: Wofall angol lelkész szerencsésen Ameri­kába érkezik egész gyülekezetével s egy napot arra szentel, hogy hálát adjon ezért Istennek. Amerika partjain ez volt a legelső hálaadás napja. Nem sokára ezután, 1 606-ban, a Main államban levő Pophan község lakosai adtak hálát Istennek azért, hogy az előző évben min­den veszélytől megszabadította őket. A hála­adásnap eszméjének csirája e két legelső ün­neplésben rejlik. Azonban az a kedves, csa­ládias jellegű hálaadásnapi ünnep, melyet kö­zönségesen csirkenapnak is szokás nevezni, nem e két legelső ünneplésből ered. Ez az ünnep mai formájában 1 62 1 -be nyúlik vissza. Történetét a krónikairók úgy mondják el, hogy mikor a vallásüldözés elől Angliából Amerikába menekült protestánsok 1 62 1 -ben az első mezei munkát bevégezték, összegyűltek áldomásra, melyet hálaadó isten­­tisztelettel kötöttek egybe. Ez áldomásra meg hívták a szomszéd indiánokat is, kik az ün­nepi lakoma asztalára esős tengerit hoztak, mig a vadászok vad pulykát szállítottak. En­nek a történelmi eseménynek áldozunk mi az Egyesült Államok népével egyben minden év november utolsó csütörtökjén. Hálát adunk Istennek azokért a javakért, melyekben részünk volt az elmúlt esztendőben, miként e nagy nemzet alapitói. Ez évben is hálát fogunk adni Istennek. Van okunk rá. Örömünk azonban nem lesz oly bensőségteljes, mint máskor. Van ennek is oka. A félvilág lángokban áll. Ember ember ellen, nemzet nemzet ellen vértszomjazó gyil­kos szándékkal tör. Gyűlölet és bizalmatlan­ság, kegyetlen és vad indulatok választanak el embert embertől, nemzetet nemzettől. Ked veséinkről csak annyit tudunk, hogy ők is ott vannak a legisszonyatosabb tűzben. Élnek-e, vagy meghaltak; épek-e, vagy nyomorékok: csak a jó Isten tudja. A Krisztus tudománya kétezer esztendeig nevelte az emberiséget és amikor azt hittük, hogy a testvériség már megvalósult tény: az ember egymásnak esik és vérét ontja annak, aki őt soha sem bántot­ta, akit még csak nem is ismert, aki, ép úgy, mint ő, Istennek gyermeke, tehát testvére. Há­laadásnapi ünnepünk örömpoharába elvegyül ez a keserűség. És hát ne csudálkozzunk raj­ta, ha sokak lelkében megfagy az áhitat. De mégis van okunk hálát adni Istennek ez esztendőben is. Hiszen nincs olyan rossz, melyben jó ne volna. Van e háborúban is, csak föl kell fedezni. íme, jólétben úszik ez egész ország. A gyárak teljes erővel folytat­ják üzemeiket. Az arany özönével ömlik A- merikába. Jut belőle a magyar embernek is, mert munkáját jól fizetik. De feledni még sem tudjuk, hogy vér tapad minden centhez; adjunk hálát Istennek azért, hogy mi békes­ségben élünk. így van ez más téren is. A nemzetek vad kavarodásában hallgat a költő, legföljebb egy-egy harci dalt teremt. A művész ecsete pihen. De csak azért, hogy a háború után an­nál remekebb és merészebb alkotásokkal lep­je meg a közönséget. A háború apróbb ese­ményei örök becsű müveknek szolgálnak majd alapeszméül. Korunk megmételyezett irodal­ma eltűnik. Megtisztul körülte a levegő és erős, eddig ismeretlen, teremtő lelkek lépnek az első sorba. A művészet és irodalom terén az igazi megújhodás foglal helyet. És ismét előre megy az emberiség. Óriási kincsek semmisülnek meg e hábo­rúban s a tudomány vívmányai mérhetetlen károkat szenvednek. Ma minden ember, min­den nemzet el van egymástól szigetelve. Élel­me, biztonsága, sőt még élete is saját találé­konyságától függ. Ha pedig egyszer az elme megszórni: működik és gondolkozik. Az az érzelem ,az az idegesség, az a veszély és feszült érdeklődés, mely ma foglalkoztatja az emberi elmét, jótékony hatást gyakorol a gondolko­zásra, melynek eredménye az lesz, hogy a tu­domány újabb vívmányokkal, az emberiség javát szolgáló találmányokkal lesz gazdagabb. Ez azt jelenti, hogy közeledünk az isteni cél:

Next

/
Thumbnails
Contents