Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)

2003-08-01 / 3. szám

6. oldal Egyházi Híradó r •• Ekkor a fáraó parancsára felöltöztették Józsefet drága gyolcsruhába. íme, újra előkerül a cifra ruha, Isten gondviselésének drága ruhája. Ezt a ruhát nem az apja adja Józsefnek, hanem Isten küldi számára itt az idegen földön. Ez a drága és szép cifra ruha Isten szeretetének és gondviselésének ruhája. A fáraó lehúzza kezéről a gyűrűt, és a József kezére húzza. A gyűrű a hatalom jele. Amikor a fáraó felhúzza a hatalom gyűrűjét a József újjára, ezt mondta: Te leszel a második ember az országban! És felültetik majd Józsefet a második szekérre, és azt kiáltják: Hajtsatok térdet előtte ! így vezeti Isten az övéi életét. József szabad volt, aztán rabszolga lett, majd kiemelt helyzetű rabszolga, aztán rab a börtönben, de a második sza­badulás után aztán Isten kegyelméből és gondviseléséből az ország második em­bere lett. Vajon amikor ült a második szekéren, mert az első a fáraóé volt, és mint diadalmas vezér utazott keresztül az országon, miközben térdet hajtottak előtte az emberek, jutott-e eszébe a régi álom, melyet elmondott testvéreinek és apjának? Amit Isten mond mind beteljesedik! Ha nem is mind itt a földön, de az Isten országában minden bizonnyal. Amikor téged is felültet Isten egy szekérre, a szabadulás, az öröm és a hit szekerére, akkor vajon eszedbe jut-e, hogy minden Isten akaratából van az életedben, akkor eszedbe jutnak-e a régi imádságok, a régi álmok, akkor eszedbe jut-e, hogy bárhol, igy Egyiptomban is, az ígéret földjén is, itt a földön is, ott a menyben is, de mindenhol de mindenhol Isten kezében van életed ? így tette Isten Józsefet fejedelemmé egész Egyiptom földjén. Téged is igy tesz fejedelemmé családod, rokonságod körében, hogy itt és most Jézus Krisztus jó vitézeként szabad lelkiismerettel harcolj a bűn és a Sátán ellen, s ott és akkor, az örökkévalóságban Krisztussal együtt minden teremtményen uralkodjál. Ámen. VENDEGÜNK VOLT Nt. Bibza István, kolozsvári esperes hirdette az Igét templomunkban a 43. zsoltár 1-5. vs. alapján és imádkozott népünkért 2003. június 29. én vasárnap. Az esperes úr templomot épít magyar népünk számára Kolozsvárott. Gyülekezetünk ebben anyagilag is támogatta. Köszönjük biztató igehirdetését. A Donát úti (Kolozsvár) Magyar Református Egyház temploma, melyet Makovecz Imre építész tervei alapján készítettek el. Bibza István esperes úr itt­létekor már a tetőborítási munkálatokat végezték, melyre gyülekezetünk $500 küldött el esperes úrral a templomépítő gyülekezetnek. Isten gazdag áldása legyen az esperes úr életén a gyülekezet életén és minden hűséges tagján. Kívánjuk, hogy mindig tele legyen az új templom, nemcsak idősekkel, hanem fiatalokkal egyaránt. Áldja meg az Isten népünk törekvéseit bárhol a világon.

Next

/
Thumbnails
Contents