Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)
2003-08-01 / 3. szám
Egyházi Híradó 3. oldal Ravasz László Kálvin Tér, 1957. március 24. Ki nekem Isten ? Lekció : Jn. 10,1-17. 27-30. Alapige : Zsolt. 23. A sok drámai hangú zsoltár után - mindenik a Jákob vize melletti tusára emlékeztet, - változatosság okából vettem fel ezt a nagyon ismert alapigét. Tele van békességei, kiengesztelődéssel, az alkonyati verőfény igézetével. írója egy öreg ember: Dávid, aki pásztor volt, király volt, költő volt, hivő volt, s most, élete végén, felteszi magának a kérdést - nekünk is ki nekem Isten? Ki volt mindig nekem az én Istenem ? Azt feleli rá: Pásztorom és vendéglátó Gazdám. Az-e nekünk is? /. Az Úr az én pásztorom. Ez a kép visszavisz minket az emberiség gyermekkorába, a pátriárkák világába. A törzs vagyona a nyáj, a zsidóknál a juhnyáj. Ezt terelgetik jó legelőkre, friss forrásokra. Keleten ez nagyon nehéz dolog, kivált ha, az ország köves, sivatagos. Ilyen helyeken csak az oázisok mellett terem fű és fakad fel forrás. De az oázisokról tovább kell menni, mert vagy elfogyott a fű, vagy más törzseknek is kell hagyni belőle. Az oázisok között nagy közbevetettségek vannak: sivatagfoltok halálos terméketlenséggel. Ott leselkedik mindenféle veszedelem; rablótüzek, vadállatok. Mindez a pásztornak gondja és felelőssége, akinek a kezére van bízva a közösség vagyona, a nyáj. Foglalkozása nem idilli, mint a görög pásztoroké, hanem hősies életforma, amely a halál szakadatlan kockázatával jár. Maga Dávid is suhanc bojtár korábban oroszlánokkal viaskodott, s így ért meg a Góliáttal való viadalra. Bizony, a pásztorbot inkább éles szegekkel kivert buzogány volt, mint sétapálca, ezzel vigasztalta, oltalmazta nyáját a pásztor. A nyájnak pásztor a sorsa. Tőle függ élelte és halála, úgyis, mint nyájnak, közösségnek, úgyis mint egyénnek. Azért rábízza magát a pásztorra. A pásztor tudja, hol van a jó legelő, hogy lehet oda eljutni, mikor kell tovább indulni, s mikor kezdődik a takarodás. Az Úr az én pásztorom. Bíznom kell benne, s engedelmeskednem kell neki. A többi az Ő gondja. Ő tudja, hol a jó legelő és a friss forrásvíz. Gondviselő keze minden szükségeinket kiegészíti. Ha egyszer Ő a pásztorunk, nem szűkölködhetünk sem mint közösség, sem mint egyének. Ő tudja, mi az elég, s szükségleteinket Ő állapítja meg, s ha ezt megadja, miért kell többet kívánnunk? A nyugtalanságnak, a boldogtalanságnak nem a tényleges hiány az oka, hanem a hiú kivánság. Bízni benne, engedelmesskedni benne, s vállalnia a várakozást. Valljuk meg, hogy mi mindennap a gondviselés csodái között élünk, ezekben az időkben, inkább mint valaha. Oázisok között néha -vagy sokszor- át kell menjünk a halál árnyékának völgyén. Izzó rőt homok, tüzes kemenceként égető sziklák, élettelen és úttalan utak. De ennek is vége van egyszer. Vége, mert a pásztor tudja, mit bír el a nyáj. Fáradtan, hallgatagon, de bizalommal és engedelmesen menetel a nyáj. Elfogadta alázatos hittel, hogy akik Istent szeretik, minden javokra van. 'Testvérek, menjünk bátran, Hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély, Hát merítsünk erőt, S menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt". És ha a nyáj egyik tagja eltéved, lemarad? Ha személyes tragédiává válik, hogy elszakadunk a pásztortól, a nyájtól: Istentől s az Ő népétől? Ha körülvesz a magányosság, mint egy kőfal, s reánk ront a mi ősi ellenségünk, mint az ordító oroszlán? Utánad indul, keres - adj jelt!
