Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)

2003-04-01 / 2. szám

8. oldal

Egyházi Híradó

eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! A nélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet felett, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök. b) Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak. Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a többnyelvű államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosan oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát: Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.Mindenekelőtt, a Magyarországtól elszakítandó 11,000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és fél milliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed-millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazása nem előnyt, hanem szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - amitől távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek. Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek. Nem látom be, hogy nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által.Egyetlen következménye

volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állnak.(Következtetésének igazolásául hivatkozik: 1. Az írni és olvasni tudók arányszáma, 2. A középiskolát végzettek arányszáma a magyarságnál messze túlhaladja a románokét és szerbekét, a nemzeti hegemóniát a békefeltételek tehát egy alacsonyabb kulturális fokon álló nemzetiségre akarják átruházni. Hogy ennek megvalósulása az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából mennyire káros lenne, azt a fegyverszünet óta tartó megszállás is bizonyítja: A kulturális értékeknek egész sora omlott máris össze; megszűnt két egyetem, nagy területeken elnémult a népoktatás.)Uraim, azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek, ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állnak. Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországgal sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből.Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit. 3. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi? Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, hol a magyar hegemónia érvényesül. Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és kikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, mint hogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás. (Hivatkozik Wilson elvére, a népek önrendelkezési jogára; sürgeti a népszavazást, mert a békejavaslat ügyében a nemzetgyűlésen csak a megcsonkított haza polgárai nyilatkozhatnak; felveti a kérdést, hogy ellenfeleinkre a népszavazás gondolatától való idegenkedés nem a mi igazunk mellett szól-e?)(Végül kétségét fejezi ki a fölött, hogy a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lesznek biztosítva az új államok területén, mint a régi Magyarországon. És a kétség alapos voltát okmányokkal erősíti, amelyek a megszállott Erdély magyarságának panaszát foglalják össze.)