Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-01-01 / 1. szám
14. Oldal Egyházi Híradó A HANG VARÁZSA A zeneművészet alkotóeleme a hang, amely a rugalmas testek rezgéséből keletkezik. A zenei hang érinti lelki életünket, érzésvilágunkat, idegeinket: örömet szerez, könnyeket fakaszt és könnyeket töröl, ami nem más, mint a lélek gyöngye és így a zenének horderejű gyógyító hatása van. Ezen a földön elsőnek Istennek a szavakba foglalt hangja csendült föl az emberhez: a teremtés koronájához. A szavakba foglalt hang a leghatásosabb eszköze életünknek: "csak egy szóval mondjad és meggyógyul az én szolgám!" A mély érzésben és erős akaratban a szó, vagy hang óriási horderejű. Ki ne érezte volna már a jó szónak, szavaknak, meleg, simogató, lelket érintő erejét? A hang megnyerhet, elbűvölhet, vagy visszataszítóan kiábrándíthat aszerint, hogy müy érzés, mily gondolat, vagy mily egyéniég csendül meg benne. Tudvalevőleg a hang az ember egyéniségének leghívebb kifejezője, mert ebből fakadnak érzelmei, elgondolásai és a magatartásának mértékegysége és jelleme, aminek az élet bármely körülmények közepette hordozója. A hangos, hencegő, affektált beszéd a hang a belső üresség jele: az ilyen ember az összeszűkült sötét alagútban járta élete küzdelmes utait, mint öncsalások bölcse. A kifejező, világos, színes hang gazdag lelki tulajdonságról tanúskodik. Az ilyen ember életére a rügyfakasztó, virágos tavsz ráleheli az élet örömét, mert a lelki békességéből, szeretet nyelvén bontakoztatja ki a szavakba foglalt hangját, amivel be tudja sugarazni a valóság egét is. A szelíden, lágyan csengő kellemes beszéd, hang, szimpátiára hangol: az ilyen ember vonzalmat kelt maga körül. Az öröm és a belső boldogság érzelme vidám beszédben nyilvánul meg. A belső harmónia és jóakarat határozottságot sugároz az aurkék hangú embernél, kinek a jellemétől lelki békéje megszépül. Aki mindig jót akar, annak hangja derűs, nyugodt és kellemes, mint akár a harmonikus zenei hang. Kétféle törzshangot különböztetünk meg: az életteljes kifejező, színes hangot és az érzés nélküli színtelen üres hangot. Az előbbi a lélek, a szív és az érzelem hangja, az utóbbi csak egy egyszerű, üres beszéd hangja, amely érintetlenül hagyja a hallgatót. Az élő lélek beszédhangzása vonzalmat és érdeklődést kelt. Minél hajlékonyabb valakinek a hangja, annál több egyénre tud hatni. Minél több érzelmet tud beszédével érzékeltetni, annál több nyugalmat és lelki békességet tud másoknak nyújtani. Az Élet Ura úgy alkotta az embert, hogy a neki szimpatikus rezgéseket fogja fel, ami kiváltja a két, vagy több ember között a békés vonzóerőt. Legszívesebben oda vonzódik ahol a maga lelki állapotához közeli érzéseket sejt. Minden ember lelkületének van egy bizonyos egyéni hangskálája: ha ezt eltaláljuk, akkor az illetőt megnyertük magunknak. Ezért őrködve vigyázzunk, hogy beszédünket milyen érzelmektől átlelkesített szavakkal ejtjük ki, mert nem amit mondunk, hanem ahogyan mondjuk, az befolyásolja az embereket. Olykor elég egyetlen szó, melyet együttérzéssel ejtünk ki, s egy embert, egy barátot nyer meg számunkra. Ezen a földön elsőnek Isten hangja csendült fel mennyei üzenetként az emberhez. Az Úr Jézus hangja mennyei fénnyel átitatott szivárvány hangszinezése érintette meg az emberek lelkét. Ezzel a hanggal hívta ki Lázárt a halottak közül a sírból. Ezzel a hangszínnel tanította tanítványait és nekünk "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben"! A Golgota hegyén, fején töviskorona; ezzel a hangszinezettel hétszer szólalt meg a kereszten. Az Úr Jézus minden kimondott igaz szavának hangja az 0 szent lelkületéből fakadt. Az emberi hang a lélek számycsaokodása, azért vigyázz a lelkedre, hogy csupán nemes, tiszta fennkölt érzéseknek és gondolatoknak adj benne helyet! Viseltess minél mélyebb együttérzéssel embertársaid iránt, s akkor hangod tisztán, melegen és dallamosan fog csengeni és szavaid által ura leszel a lelkednek! Gábor József " A szó a lélek egyedüli orgánuma. Állati vágyainkat hangok, jelek képvonásaink, mozdulataink s testünk által nyilatkoztatjuk ki: de a mit a földi salakból tiszta lélek érez, csak szó fejezheti ki, s az is csak gyengén s igen felszíniég! Van-e köztünk, ki a világ jelesb íróinak nehányit olvasván, helylyel-közzel nem dobbant vala meg valamely érzelem világosb kitételén, melyet sejtve sokáig horda önkeblében, s annak ottlétét, mintegy homályon keresztül, mindig gyanítá is, de kimondani vagy nem tudá, vagy arra ösztöne nem volt? S ki az, ki élte néhány pillanatiban legalább nem érzette volna keblét szinte pattanásig oly édeni öröm s édes kínteli, melyet ember szó egészen nem ej te még ki soha? - S ki azon szerencsétlen, kiben a lélek legmélyebb gerjedelmi soha nem ébredtek fel, s a szívnek áradozási nyelvét soha tökéletesen nem nyomók el? S ki végre azon szerencsés szerencsétlen, ki egészen ki tudta volna fejezni, a mi lelkében vala? Szerencsés, hogy a nyelvnek oly nagy tehetségével bírt, szerencsétlen, hogy csak oly parányi volt lelkében, a mit még emberi nyelv is elő tudott rebegni." SZÉCHENYI. "A nyelvnek is törvényeit Széppé, jóvá mi tészi: Nyelvész urak jobban «tudják» A költőjobban «érzi». ARANY. "A hazája földéből kitépett virágot semmi sem képviseli úgy, mint egy száműzött költő. Nem csak a kedély van ott megháborítva, hanem a mindennapi ismeret tápláléka is el van véve szellemétől." JÓKAI. "Költők azért nagyok, mert a tényeket vagy érzelmeket örökké élő képekben tudják előadni." BALZAC.
