Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-11-01 / 4. szám
Egyházi Híradó 2. oldal A PÁSZTOROK Nem volt hát semmi fény a karácsonyi éjszakában? Mária és József körül nem, de kint a világban csodát tett Isten annak jeléül, hogy Isten emberré lett. Betlehem mezőin pásztorok őrizték a nyájaikat. A karám bejárata előtt meggyújtott tűznél beszélgettek. Betlehemben és azon a vidéken az átlagosnál is nagyobb mértékben folyt a juhtenyésztés: onnan biztosították a jeruzsálemi templom áldozataihoz szükséges juhokat megfelelő számban és az előírt minőségben. Amint a pásztorok virrasztottak, egyszerre nagy világosság törte meg az éjszaka megszokott sötétségét. Megriadva és csodálkozva néztek a hirtelen támadt fényforrás felé: angyalsereget pillantottak meg s azok közül az egyik, nyilván azoknak az angyaloknak a vezetője hozzájuk lépett. Az Ige szerint az Úr dicsősége vette körül a megriadt pásztorokat. Nappali fényben láttak mindent. Akkor az angyalok fejedelme elmondta a pásztoroknak, hogy mi történt: megszületett a Messiás, Dávid városában, ami az egész népnek nagy örömére szolgál. Az a Messiás született meg emberként, akinek az eljövetelére évszázadok óta várt Isten népe. S minden úgy történt, ahogy a próféták megjövendölték: a Dávid városában, Betlehemben született meg. Az angyalok a legapróbb részletekig elmondták, miről ismerhetik fel a megszületett megváltót: bepólyálva fekszik egy jászolban. Jó, hogy ezt is megmondták előre, mert egyébként a pásztorokat éppen ez a furcsa körülmény tévesztette volna meg, elvégre is, ha Isten emberré lesz, csak nem olyan rendkívül szegényes körülmények között lép be az embervüágba?! A pásztorok nem tudtak felelni az égi híradásra, de az angyal nem is várt tőlük választ. Alighogy elmondta, amit Isten rábízott, már el is tűnt seregével együtt. Látni már nem lehetett őket, de a hangjukat, éneküket jól hallhatták a pásztorok: " Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." (Luk. 2.14.) Az angyalok először Istent dicsőítették, csak azután hirdették az evangéliumot a földi embereknek. Azért Isten az első, mert Belőle, Általa és Rá nézve van minden. Az ének végén a fényesség is eltűnt. Újra sötétség borult a betlehemi tájra. Már csak a tűz parazsa vüágított a pásztorok előtt és a csülagok felettük. A pásztorok szívében viszont újfajta tűz gyulladt: megteltek érdeklődéssel és vágyakozással, látni szerették volna a megszületett Megváltót, akiről az angyal beszélt nekik. Abban bizonyosak voltak, hogy nem puszta látomás volt, ami történt, hanem valóságot éltek át. Elindultak hát Betlehem felé és hamarosan rá is találtak arra a helyre, ahol Mária és József tartózkodott a megszületett gyermekkel. Úgy volt minden, ahogy az angyal mondta: a bepólyált kisded a jászolban feküdt. Ez az egyszerű jel elegendő bizonyíték volt a pásztorok számára, hogy elhiggyék, amit Isten a gyermek felől üzen nekik. Letérdeltek a gyermek előtt. Ok voltak az elsők, akik az Üdvözítő előtt hódoltak. Elképzelhető, mit jelentett ez a látvány Mária és József számára. Világos bizonyíték volt ez arra, hogy Isten kezében vannak s egyben hitük próbatételének a végét is jelentette. Ezek az egyszerű betlehemi pásztorok voltak az Újszövetség legelső evangéliumhirdetői: mindent elmondtak a boldog szülőknek, amit nekik az angyal mondott s amit láttak. Amit hallottak és láttak, azt hirdették. Mária minden szavukat jól megjegyezte, a szívébe véste és egyre forgatta magában. A gyermek jövője még homályosan állt előtte, de megtanulta, hogy türelmesen kell várnia, amíg Isten maga fedi fel a titkokat.
