Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-05-01 / 2. szám
Egyházi Híradó 10. oldal A szeretet. A szeretet nem múlik el, Mert Isten dicsőségében jön el. Ó, örök szeretet, vonzom erőd, El ne szakadjunk mind örökké Veled maradjunk. A Szentlélek lakozzék énbennem, viszem a világba szerte szét, hirdetem hatalmas dicsőségét. Los Angeles, 2001. május 15. * * * * IDŐZAVAR? Nagyon sok magyar testvérünk áll meg templomunknál, akik keresik a társas magyar közösséget, Istennel és embertársaikkal a lelki közösséget, és a megélhetési lehetőségeket, melyeken jótanáccsal, gyakorlati lehetőségekkel, hathatósan tud segíteni egyházunk, tagságunk. Sajnos, tapasztalatunk az, hogy segítünk embertársainkon; beilleszkednek a mai modern amerikai társadalomba, de nem sok esetben kapunk azokban az emberekben új egyháztagot, akiken segítettünk. Tudjuk azt, hogy miszsziónk: minden emberen segítsünk! Azonban, azt is tudjuk, hogy 100 emberből jobb esetben 10, aki megmarad Isten és ittlévő egyháza mellett. Törekszünk arra, hogy megvédjük felebarátainkat a csalódások sorozata ellen, de a gyakorlat sajnos az, hogy legtöbb ember annak hisz, akik a "leggyorsabb" és az aránylag "legjobbnak tetsző" megoldási lehetőségeket kínálják. Később rájönnek, hogy téves volt a megítélés. Az elmúlt tíz év alatt a Kaliforniába kikerült magyar honfitársaink az egyházaknál, mint utolsó mentsvárnál kerestek segítséget. Előtte mindenhol "bizalmukkal támogatták" őket és csak utána fordultak egyházi segítségért: hivatkozva arra, hogy mi Krisztus parancsát kell, hogy teljesítsük, amikor azt mondta, : hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagadat". A parancsolattal ezidáig nincs is semmi probléma. Az akkor kezdődik, amikor elfelejtik az emberek, hogy ennek van egy előzménye is "Szeresd Istenedet." Nos, mint újonnan kikerült haza és honfitársaim, csak rövid üzenetet szeretnék küldeni mindazoknak, akik azt mondják, hogy tagjai az egyháznak, legutoljára még Nt. Trombitás Dezső volt a lelkipásztor és akkor voltak templomban. Kedves testvéreink! Azóta tizenegy év eltelt. Ugyanis Nt. Trombitás Dezső lelkipásztor 1990. tavaszán elhunyt. Ne hivatkozzanak rá, mert nem tehet arról, hogy Önök azóta sem látogatják az egyházat. Segítünk mindazokon, akiken tudunk, de vizsgáljuk meg magunkat is, hogy mikor is voltunk utoljára templomban? Mivel is tartozunk Istennek? Legalább vegyünk annyi fáradtságot, hogy emlékeinkben utána járunk, hogy mikor is láttuk belülről az Isten Házát! * * * LÁBNYOMOK Almában egy ember Mesterével a tengerparton járt. Hangtalan, meghitt sétájukon az égbolton és a parti homokban életének egy-egy fejezete elevenedett fel, mindannyiszor két pár lábnyommal a parti homokban: az egyik az Úré, a másik az emberé. Életének igen nehéz időszakában azonban csak egy pár lábnyom rajzolódott ki. Ez rendkívül bántotta az embert és kérdésével az Úrhoz fordult: "Amikor életem a kezedbe tettem, s követődnek szegődtem, Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem. S most visszanézve megfigyeltem, hogy életem legnehezebb napjaiban, csak egy pár láb nyomát látom a homokban. Amikor a legnagyobb szükségem volt Rád, Uram, nem értem, miért hagytál el engem ínségemben?" Az Úr válaszolt; "Drága, drága gyermekem, én szeretlek és sohasem hagylak el téged! Azokban a legsúlyosabb és szenvedésekkel teli napokban azért látod csak egy pár láb nyomát, mert ezidő alatt keblemen hordoztalak téged." (Ismeretlen szerzőtől angolbó fordította: Fábián Erzsébet nt. asszony, Vacouver, Canada.) * * * Hallgatni Hallgatni kell. A másik embert. Ahogy kiáltoz, sáros, megvert, kisemmizett, kis életét. És látni kell a fal mögött is Az összekuszált arcokat, mikor a könny már véres pára s önként harapnak a halálba a csonkká csorbuló fogak. A csenden túl a másik csendet, amelyben számytalan kerengnek az átrettegett éjszakák. A csillagot, mely sosem kelt fel, Hallani kell a másik ember kimondhatatlan igazát. Kannás Lajos * * * Te adod őket Dicsérlek, hogy sohase hagysz árván, Testvéri szívek csodahídja, ragyogó szép szivárvány Túr mezei Erzsébet
