Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)

2001-01-01 / 1. szám

2. oldal Egyházi Híradó

" Ha az ember meghal, vájjon feltámad-é?”

(Jób 14,14)

Nagyon, de nagyon igazat adunk annak a véleménynek, amely éppen ezért közhellyé is lett már, hogy az idő rohan. Különösen észrevettük ezt az ezredfordulókor, amikor is az átlagosnál sokkal több figyelmet szenteltünk az időnek: voltak, akik már évek óta izgalommal várták a "megjövendölt" világvége évét, s amikor eljött, egyszer csak azon vették magukat észre, hogy gyorsan el is peregtek a napok, s ma már 2001 -et írunk. De nem csak a naptári számok, hanem a mi esztendeink száma is feltartózhatatlanul növekszik, életünk telik és egyre-egyre fogy, minden nap, év közelebb visz a halálhoz, s ezért egyre többet gondolkodunk felőle. Egyes pszichológusok szerint a kisgyermekek is már 4 éves koruk körül tudnak a halálról, s ha nem is fogják fel részleteiben, már tudják, hogy az lényegesen különbözik az élettől. A tizenévesek életükben talán először komolyan elgondolkodnak a halál és az élet felől. A fiatal és középkorú emberek ugyan csak egy átlagosnak mondható szinten, de még ők is elgondolkodnak a halál rejtelmes kérdésén, az idősebbek viszont napról napra többet gondolkodnak e titkon. Kérdésüket valahogy így fogalmazzák meg, ahogyan az Igében is van: "Ha meghal az ember, vájjon feltámad-é?" E kérdést nem unaloműzésből, vagy egyéb nem fontos kíváncsiságból, hanem a válaszra valóban kiéhezve teszi fel az ember. Jóbot is alapvetően ez érdekelte, s nem az elvesztett javai. Bármi elvesztését el tudja viselni az ember, ha tudja, hogy a lelke nem kerül a halálba. Jóbot is ez izgatta, ami izgat ma is minden gondolkodót: van-e feltámadás? Van-e örök élet? Van-e halhatatlanság? Talán húsvétkor is azért jönnek többen templomba, mert ezekre a kérdésekre keresik a választ.

A különböző emberi tudományok területeiről jönnek ugyan feltételezések és válaszpróbálkozások, de igazán végső választ kapni akaró, az élethalál kérdéséről igazán komolyan gondolkodó ember nem éri be azokkal. A materiálisán gondolkodók szerint a halál után egyszerűen megsemmisül az ember, csakúgy mint az állati tetemek: elbomlik és nincs tovább, a testi anyag semmivé oszlik. A távolkeleti misztikusok és vallásirányzatok a reinkarnációban hisznek: a lélek addig vándorol

újabb és újabb testbe, tárgyba születve újjá, amíg végül életét tisztán, hibátlanul leélve a megnyugvásba kerülhet, azaz mintegy jutalomképpen meghalhat, megsemmisülhet. A bölcselkedő filozófusok tekintélyes része a halált a lélek felszabadulásának tekinti, amikor is a szabad lélek a test börtönéből kiröppenhet, s a test, elveszítve minden további feladatát és értelmét jelentéktelenségbe süllyedve semmivé lehet. Ezeket és hasonlókat, ilyesféléket állítanak az emberi tudományok. De a Teremtő szent tudománya, a bibliai kijelentés más választ ad az egykori és a mindenkori Jóboknak. Az örökkévalóságból jövünk és oda is térünk vissza. Egy pillanatra sem szűnünk meg élni, mert a földön csak a test hal meg: a lélek visszatér Istenhez, majd egyszer eljő a feltámadás napja, amikor a test és a lélek újra találkozik, persze úgy, ahogyan az Ige mondja: "Elvettetik az érzéki test, feltámasztatik a lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is. " (1.Kor.15,44) Kifinomult formája lesz ez a létezésnek: Istennel leszünk együtt örökre, örvendezve minden zavarástól mentesen. Igazi szabadulást ad majd az Úr: "Szeretet és hűség találkoznak, Igazság és béke csókolgatják egymást." (Zsolt 85,11)

Húsvétkor a Feltámadott példájára tekintünk, onnan jön a mi reménységünk: a sír Őt sem tudta foglyul ejteni. Ha az első húsvét előtt ott lehettünk volna és láttuk volna, amint Jézus feltámasztotta Jairus leányát vagy éppenséggel Lázárt, ha az első húsvét reggelén ott lehettünk volna megkérdezni a sírhoz induló magdalai Máriát, a bizonyosságot nyert kétkedő Tamást, a tanítványokat, a több mint ötszáz szemtanút, az emmausi tanítványokat, s a többieket, akik mind elmondták, hogy "Láttam az Urat! (Jn 20,18) mind elmondták volna, hogy ne félj a haláltól. "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt." Isten örökké igaz és felülmúlhatatlan válaszai ezek: van élet a földi halál után. Van öröklét. Van halhatatlanság. De egyedül csak Jézussal, Aki ezt mondotta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam." Amen.

ÁLDOTT FELTÁMADÁST AZ Új ÉVEZREDBEN MINDEN EMBERNEK!