Egyházi Híradó, 1992 (28. évfolyam, 2-6. szám)
1992-07-01 / 4. szám
4.Oldal ^ÄPHegyhazi hiradíg» S7| 1992 Május-Június forradalmár. Ő Isten országát hirdette. Tanításának társadalompolitikai dimenziói mögött inkább megújított Isten eszméje, s emberi létet értelmező gondolata áll. Itt tűnik ki, hogy Isten korlátlan szolidaritást vállal az emberrel, s ez világformáló szabadságot és képességet jelent számunkra. Jézus Krisztus nem nyújtott közvetlen cselekvési programot a társadalompolitikai gyakorlat számára . Tanításai mégis érintik a közösségi életet, mindazt amit követelt meghatározó erőt hordoz, Isten országa felé mutat. A Hegyi Beszéd lényege szabadítja fel a keresztyén embert arra, hogy magukra vállalják Istennek a világ iránt tanúsított szeret étét. Isten országának társadalmi " jelentéstartalma" válik bennünk láthatóvá, amikor felelősséget vállalunk az emberiség problémáinak feszültség feloldozásában. NAGY BÁLINT, lelkipásztor AHOGY AZT EGY LAIKUS LÁTJA I. Teológia. A "mindnyájan egyek Krisztusban" teológiai elve már régóta tanítása a keresztyén egyházaknak, mégis csak az elmúlt 30 évben ébredtünk tudtára a különböző felekezetek közös teológiai gondolatainak fontosságára. A “ Catholicity and Apostolicity " dokumentum, melyet a World Council of Churches (W.C.C.) és a Római Katolikus Egyház közös munkacsoportja adott ki, kimondja, hogy " a Szentírás megígéri, hogy mire Krisztus dicsőségesen visszatér, mindnyájan, akik hiszünk Benne, elérjük a teljes egységet. Akkor majd az egész emberiség univerzális egysége valóra válik, Izraelnek és az összes nemzeteknek végső közös gyülekezete. Mert Krisztus könyörgött az Atyához a benne hívők egységéért (János 17: 20-26), ez az egység a mi célunk, melyet nem fogunk elérni e földön, de e cél irányába kell közösen dolgoznunk, azért, hogy a világ elhigyje, hogy az Isten küldte a Megváltót. Ezért tehát teológiai követelmény, hogy a világgal folytatott dialóguson keresztül hirdessük Krisztusnak evangéliumát és a megváltás ígéretét Krisztus által, amely viszont feltételezi az összes keresztyén egyházak egységét szeretetben és hitben. Az ilyen dialógus viszont megköveteli, hogy az egyházak elsősorban saját magukat ismerjék meg, aztán más felekezeteket és az egész világot, hogy a hitet megtanulják, megvallják, és átadják minden embernek. II. Történelem. Az ökumenizmus elsősorban, mint egy protestáns mozgalom jelentkezet 1910-ben az edinburghi Misszionáriusi Világ konferencián. 1948-ban a W.C.C. fektette le a megvalósítandó keresztyéni egység alapelveit. A római katolikus egyházban a XXIII. János pápa által kezdeményezett II.Vatikáni Zsinat 1962-ben két dokumentumot fogadott el. Az egyik az Okumenizmusi Határozat, a másik határozat a Keleti Ortodox Egyházakról. Ezek a zsinati határozatok az ökumenizmust úgy magyarázzák, mint "elősegíteni az egységet az összes keresztyének között" és előírják a konkrét tennivalókat, mint például a találkozásokat, a megbeszélési szellemet, és a szükséges felkészültséget ahhoz, hogy a többi keresztyén felekezettel dialógusba kezdjen a római egyház, továbbá a kooperáció mikéntjét a keresztyén egyházakkal és gyülekezetekkel. A római katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat után a többi keresztyén egyházakat és gyülekezeteket, mint "szeparált testvéreket" tekintette és kitárta kapuit a közös szeretet és jótékonyság reményében. XXIII. János pápa korai halála után VI. Pál pápára várt a feladat, hogy a II. Vatikáni Zsinat határozatait végrehajtsa. 1962-ben a Vatikánban megalakult a Keresztény Egység Titkársága, amely azóta is aktívan kooperál a keleti ortodox, a W.C.C.-be tartozó, a lutherán, az anglikán, és a világ református egyházainak szövetségébe (World Alliance of Reformed Churches) tartozó egyházakkal. A római katolikus és a keleti ortodox, valamint a római és a protestáns egyházak között a nézeteltérések a következő dogmák miatt vannak: a pápai elsőbbség, a pápa tévedhetetlensége, a viszony a szentírás és a tradíció között, a lelki pásztorság, az Úrvacsora értelmezése és Szűz Mária jelentősége. A római katolikus egyház álláspontja az, hogy az egyházat Krisztus alapította és az egyház az Ő küldetésének eszköze. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az összes többi keresztyén egyházak nemlétezőek. Ellenkezőleg: azok partnerek a dialógusban és kollaboránsak annak megállapításában, hogy mi a közös hitükben, és miben kooperálhatnak azoknak az akadályoknak az elhárításában, amelyeket a világ állít az egyetemes Krisztus misszió útjába. VI. Pál pápa először 1967-ben az orthodox Athenagoras pátriárkával találkozott, hogy a római katolikus és keleti ortodox egyházak közötti eszmecserét elkezdjék. 1971-ben a pápa a W.C.C. központját Genfben látogatta meg és közösen imádkozott a protestáns vezetőkkel az egység megteremtéséért. 1970-re a római katolikus és lutheránus egyházak közötti párbeszéd már eredményeket hozott: megegyeztek az Úrvacsora áldozati jellegét illetően és abban, hogy Krisztus jelen van az Eukarisztiában. 1974-ben pedig a nemzeti lutheránus és katolikus teológusok publikálták közös kiadványukat "Pápai Elsőbbség/Közeledő Álláspontok" címmel. Ebben a pápát Római Püspöknek nevezik és megegyeztek, hogy a keresztyén egység eléréséhez szükséges a római püspökség. Azonban a lutheránusok leszögezték, hogy mielőtt a római püspök elsőségét elismerik, a hivatal autokratikus és bürokratikus jellegének meg kell szűnnie. Hasonlóképpen a tárgyalások az anglikánusokkal már 1966-ban megkezdődtek. 1971-re az Úrvacsorára vonatkozólag megállapodás született a lutheránusokkal való kompromisszumhoz hasonlóan. 1975-re az anglikánok is elismerték a római püspökség elsőbbségének fontosságát, de jelezték, hogy mielőbb az elsőbbséget magukévá teszik ragaszkodnak a pápai hatalommal való visszaélés lehetőségének kiküszöböléséhez és két Máriával kapcsolatos dogma (pld. a szeplőtelen fogantatás) megváltoztatásához. Egy másik
