AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

IV. Tudomány- és egyetemtörténet - Szuromi Szabolcs Anzelm: A középkori egyetemek létrejötte és az egyetemi oktatás megszületése

Л középkori egyetemek létrejötte száz évvel már megszilárdultak, köszönhetően Joannes Teufonicus-nak

22 Laurentius HJspanus-пак

23 és Bartholomaeus Brixiensis-nék

24 A kánonjogi oktatás bolognai megindulásától kezdve a kimagasló bolognai tanárok készítették el summáikat a Decretum Gratiani-hoz, közülük a legjelentősebbek Paticapalea

25 Rolandus,

26 Stephanus Tornacensis,

27 loannes Faventinus

28 és Hugucao.

29 Az orvosi oktatás kezdetben elsősorban elméleti volt, a gyakorlatot állatokon végezték (elsősorban sertéseken). Téves azonban az a közmeggyőződés, hogy a reneszánsz idejéig az egyetemeken nem végeztek boncolást embereken. Már a XIII. században szigorú feltételek mellett lehetővé vált egy-egy halott boncolása is. Az az állítás sem állja meg a helyét, hogy egyházi tilalom volt érvényben a halott boncolásokra vonatkozólag. Ennek kapcsán VIII. Bonifác pápára (1294-1303) szokás hivatkozni, aki állítólag 1300-ban megtiltotta a halottak boncolását. Valójában teljesen másról van szó. A pápai tilalom nem a holttestek boncolására, hanem a kifőzésére vonatkozott, éspedig teljesen racionális ok miatt. A keresztes hadjáratok során életüket vesztett főrangúak földi maradványait, általában hazaszállították a Szentföldről, amely azonban túl hosszú hajó utat jelentett. A probléma áthidalására a holttestek kifő^ését alkalmazták, így a hazatérő hajóknak csak az elhunyt csontjait kellett elszállítania. A folyamat azonban annyira nehézkes és hosszadalmas volt, hogy akadályozta az újabb csapatok behajózását. Ennek volt köszönhető a pápai intézkedés.

30 A teológiai képzés az eddigieknél jóval összetettebbnek nevezhető. A hallgatóknak először a filozófiai stúdiumokon kellett túljutniuk, amely természetesen a skolasztikától kezdve alapvetően arisztotelészi filozófiát jelentett. A szó szoros 22 LANDAU, P., Johannes Teutonicus und Johannes Zemeke. Zu den Quellen über das Leben des Bologneser Kanonisten und des Haiberstädter Dompropstes, - Halberstadt. Studien %u Dom und Liebfrauenkirche. Königtum und Kirche als Kulturträger im östlichen Har^yorland-Halbertstadt. Symposium des Leipziger Lehrstuhls für Kunstgeschichte. Haibertstadt 7. bis 10. Oktober 1991, Berlin, 1997,19-29. 23 Vö. GARCÍA Y GARCÍA, A., Laurentius Hispanus. Datos biograficosy estudio critico de sus obras, Roma-Madrid, 1956. ERDÖ, i.m. (21, jegyz.), 48. 24 DHGE 6., 984-985. NAZ, R. (ed.), Dictionnaire de droit canonique, 2. Paris 1924, 216-217. FRANSEN, G., Tribunaux ecclésiastiques et langue vulgaire d'apres les 'Questioned des canonistes, Ephemerides Theologiae Lovanienses, 40(1964). 409-412. 25 ERDÖ, i. m. (21. jegyz.), 42. 26 Vö. WEIGAND, R., Magister Rolandus und Papst Alexander III, Archiv für katholisches Kirchenrecht, 149(1980), 3^4. 27 Vö. WEIGAND, R., Studien %um kanonistischen Werk Stephanus von Tournai, Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung, 72(1986), 349-361. 28 HÖHL, N., Wer war Johannes Faventinus? Neue Erkenntnisse ци Leben Werk eines der bedeutendsten Dekretisten des 12. Jahrhunderts, ~ Proceedings of the Eighth International Congress of Medieval Canon Law, San Diego 1988, Cittä del Vaticano 1992,189-203. 29 CREMASCOLI, G, Ugucdone da Pisa: saggio bibliografico, Aevum, 42(1968), 123-168. ERDÖ, i. m. (21. jegyz.), 51-56. 30 Vö. POTTHAST, A. (ed.), Regesta Pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIIIada. MCCCIV, I-II. Berlin, 1875 (repr. Graz 1957), 24975. 309