AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei

Földváry Miklós István írta, akik a szöveget 1878-ban betűhív alakban megjelentető Volf György szerint már kész példányt másoltak, mivel mondat közben váltják egymást. (Kérdéses viszont, hogy ebben az esetben valóban a három kéz tulajdonosától származnak-e az egyes szám első személyű megfogalmazások.)

184 A könyv 1519-ben készült el, utolsó másolója Kálmáncsei László volt. A második másoló a második rész címfeliratában az „ordinarium" szóval illeti munkáját.

185 A szöveg terjedelme és összeállításának módszere körülbelül a „Szepesi ordinárius"-éval egyezik, szerkezete hasonlóképpen kivonatos. Jellemző egybeesés köztük, hogy mindkettő elhagyja a nagypénteki ordót: a Lányi-kódex —elvégre apácáknak készült— egyáltalán nem szól a miséről, így a nagypénteki szertartásról sem, míg a nap zsolozsmáját azért hagyhatja figyelmen kívül, mert annak szabályai azonosak az előzőleg ismertetett, nagycsütörtöki zsolozsma szabályaival. A szöveg első szakasza egyébként teljes, időrendhez igazodó ordinárius, de annak végén —mint láttuk, a rendekben elterjedt, újabb szokásnak megfelelően— önálló fejezetekben közöl ceremoniális, illetve direktoriális adatokat. A kódexet az ordináriushoz csak lazán kapcsolódó, a temetésről és a beöltözésről szóló rituálé-részletek egészítik ki.

186 A kézirat klarissza apácáktól került jelenlegi őrzési helyére, a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárába, de rendi hovatartozását a benne szereplő rítus meghatározó jegyek alapján már régebben sikerült azonosítani. A premontrei elemek mellett mégis föltűnő benne a magyar szentek tisztelete, sőt a szerző hivatkozik a területileg illetékes esztergomi egyházmegye szokására, mint amelyet illő az apácáknak is követniük.

187 Még jellegzetesebb, hogy a könyv nyelvezete és szóhasználata mintegy tükörfordítása az esztergomi rubrikás nyelv fordulatainak és terminusainak,

188 míg a Piacidé Lefévre kiadásában megjelent központi premontrei 184 A kiadó megfigyeléseit és részben meghaladott, de hasznos ismertetését ld. VOLF, /'. m. (80. jegyz.),XLVI-XLIX. 185 VOLF, i. m. (80. jegyz.), 384: „finis adesse viderur per me, Ladislaum presbyterum de Kalmanchey ob refrigerium corporis et anirnas suae ... 1519", Uo. 355: „Kezdetik az második része, azaz ordináriumnak nyári része." 186 A kódex tartalmi egységei VOLF, i. m. (80. jegyz.) oldalszámozása szerint (az idézeteket mai helyesírás szerint közlöm): „1—4. kapitulum" (319.), „Karácsony kántorról és Szent Tamás napjáról" (322.), majd végig az egyházi éven, „Tábla, miképpen az új históriákat bevenni, nyaradszaka kik esnek" (359.), „Benedictio mensae, azaz asztal az mi szerzetünknek igaz módja szerint" (377.), „Az beteg kenetése mi módunkra" (380.), „Confessio fratrum in morte" (380.), „Az novíciáknak néminemű bizonytassák, megjelentessék és kérdessék" (385.). 187 Pl. VOLF, /. m. (80. jegyz.), XLVII.: „Szent István királyt, Szent László királyt, Szent Imre herceget" vagy „Szent György mártírról az esztergomi egyháztól duplexnek kell tartanunk, mert amely püspökség alatt lakunk, amit ott illenek, nekünk is ülő az." A könyv karácsony nyolcadában tárgyalja Becket Szent Tamás ünnepét, ami szintén esztergomi jellegzetesség. Mivel a premontreiek nem tartoztak a liturgikus értelemben teljesen egységesített rendek közé, ez természetesnek tekinthető, de növeli a Lányi-kódex magyar vonatkozásban vett forrásértékét. 188 Nem esztergomi terminusokat követ az ünnephierarchia szabályozása. Esztergomi jellegzetesség viszont a „prosa" (sequentia helyett), a „nyaradszaka" (in aestate), a „háromleckés ünnepet szolgálunk" (festum trium lectionum servamus — talán a servire és a servare összekeverésével), az „advent vasárnapján történnék esnie" (dominica Adventus evenerit occidere", a „semmi emlékezetet nem teszünk" (nullum suffragium facimus). 84