AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)
II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei
A középkori Magyarország Ordinarius könyvei Az ESZTERGOMI ORDINÁRIUSKÖNYV A forrás leírása Leghosszabb és legtöbb példányban fönnmaradt középkori rubrikás könyvünk kettős címet visel: változatainak címoldala az „Ordinarius", illetve az „ordinarium" szót használja, és a főcím is Ordinarius seu ordo dipinus-пак hívja a művet, de a szöveget megkezdő címfelirat a „rubrica seu consuetudo" szavakkal kezdődik/' Tartalmát legelsősorban a nyomtatott esztergomi szerkönyvekkel teljesen megegyező tételjegyzék adja, 7 amelyet bőven egészítenek ki direktoriális utasítások. Ceremoniális részletekkel általában csak elvétve szolgál; kivételt képeznek ez alól a legnagyobb ünnepek, amelyeknek rendhagyó szertartásai átlagosan részletező ordóban vannak kifejtve. A könyv liturgiamagyarázó, szervetlenül betoldott vagy függelékes szakaszokat és szerkönyvi szövegeket egyáltalán nem tartalmaz, 8 és szigorúan a mise és a zsolozsma évkörének leírására szorítkozik, tehát nem közöl paraliturgikus vagy a közös életre vonatkozó adatokat, viszont többször hagy helyet egyes intonációk hangjelzésének. Az Esztergomi ordináriuskönyv terjedelmét csak a legkidolgozottabb európai példányoké haladja meg: az egyházi év szinte minden napját fölveszi, és általában teljes sorozattal adja meg a nap egyes liturgikus alkalmait. Az évet Szent András apostol vigília)ával kezdi, a vasár- és ünnepnapokat az első vecsernyétől a második kompletóriumig írja le, miközben a misét minden alkalommal —tehát nemcsak a készületi időszakokban— a nóna után helyezi el. Az egyes hórák és a mise tételsora kevés kivétellel az elmondás sorrendjét követi, majd a liturgikus nap végén szerepelnek a kiemelt „item", „nóta", „notandum" és hasonló formulákkal bevezetett hozzáfuzések. Az ordinárius legjellemzőbb szerkezeti sajátossága, hogy keverten hozza a temporálét és a szanktorálét. 6 Magam a jegyzetekben az OStr rövidítéssel, a főszövegben az Ordinarius Strigoniensis vagy az „Esztergomi ordinárius(könyv)" megjelöléssel hivatkozom a forrásra. 7 Tipológiai kutatásaimnak megfelelően a normaszövegek tartalmát a következőképpen osztályozom: 1. ordó (egy-egy szertartás leírása), 2. tételjegyzék (liturgikus szövegek incipitjei), 3. liturgiamagyarázat (elméleti, történeti vagy szimbolikus kommentár), 4. konszuetúdó (a közös élet szabályai), 5. ordináriuskönyv (éves ciklusba rendezett, rítusváltozatot közlő, főleg tételjegyzéket tartalmazó forrás), 6. direktórium (naptárszervezést és ünnephierarchiát tárgyaló, nemcsak egy évre korlátozódó forrás), 7. ceremóniáié (tematikusán rendezett, tételjegyzéket nem közlő, a szertartások drámai oldalát leíró forrás), 8. szerkönyvi rubrikák (kiegészítő forráscsoport, amely más alakban elveszett rubrikáskönyvek nyomát őrizheti). 8 Érdemes viszont megemlíteni, hogy kiírja a nagyböjti príma és kompletórium préceszének alig rövidített szövegét és a szokásos hamvazási formulát, ld. Ostr 40—42. —az OStr és a RStr oldalszámozása saját, megjelenés előtt álló kiadásaimat követi— (Cin/f4) —a liturgikus napok rövidítését MM rendszere szerint közlöm—, valamint hogy két helyen emlékeztető versekkel segíti „Communicantes"-betétre, illetve az első. két új história beiktatására vonatkozó szabályok megjegyzését, ld. OStr 14. (Steph.m.), 80. (de impositione prima; et secunds históriáé). 37
